Hétfőn 13 órától ismerteti Magyarország 2027-es költségvetésének alapjait Magyar Péter.
Megdöbbentő, ami kiderült a magyar érettségiről: ez a legnagyobb baj a 2025-ös feladatlappal
Korrektnek, de korszerűtlennek tartja a 2025-ös középszintű magyarérettségi feladatsorát Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. Bár a diákok szerint teljesíthető volt a vizsga, több szakértő továbbra is aggályosnak látja a túlzott lexikális fókuszt és a társadalmi egyenlőtlenségek figyelmen kívül hagyását.
Vegyes visszhangot váltott ki a 2025-ös középszintű magyarérettségi, amelyet már az új Nemzeti Alaptanterv alapján állítottak össze. Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint „korrekt, de korszerűtlen” lett a feladatsor: „Nem kérdés, a magyartanítás korszerű része hiányzik ebből a feladatlapból is […] mechanikusan visszaböföghető ismereteket kér az irodalmi teszt.” Ugyanakkor kiemelte, hogy a feladatsor ideológiailag „makulátlan”, és nem szerepeltek benne vitatott szerzők, mint Herczeg Ferenc vagy Wass Albert.
A diákok szerint az érettségi első része nem okozott különösebb nehézséget: a szövegértési feladatot és a műveltségi kérdéseket is alapvetően egyszerűnek találták. „Nem volt különösebben nehéz a szövegértés […] alapvető műveket kérdeztek – Himnusz, Góg és Magóg fia vagyok én, Jónás könyve” – mondta Avar Benedek, egy budapesti gimnazista. A második részben Örkény István novellájának elemzése vagy egy esszé megírása között lehetett választani – utóbbit sokan megkönnyebbülve fogadták. „Szerintem legtöbben ezt is választottuk” – jegyezte meg Dudás Mátyás, miskolci diák.
Több pedagógus szerint a feladatlap kifejezetten diákbarát volt, annak ellenére, hogy az új NAT számos nehézséget okoz. Zeman Csaba, egy aszódi gimnázium tanára úgy véli: „Láthatóan az a törekvés, hogy a diákoknak jó legyen, meg tudják oldani.” Ugyanakkor a szociális különbségeket kevéssé érzékenyen kezelő rendszer továbbra is súlyos gond: „Az új rendszernek nem az ideologikussága a legnagyobb baj, hanem a szakmaiatlansága” – hangsúlyozta egy somogyi technikumi tanár. Szerinte a lexikális tudásra épülő műveltségi teszt hátrányba hozza azokat a diákokat, akik alacsonyabb szociokulturális háttérrel érkeznek.
Címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







