A kormány nem enged: marad a vitatott tanárértékelés, a NOKS-dolgozók bérhelyzetén sem javítanak.

Most érkezett! Az egész osztályát ki akarta irtani ez a miskolci diák: nem sokon múlott a tragédia
Elrendelte egy osztálytársai megölésével fenyegetődző fiatalkorú gyanúsított letartóztatását a Miskolci Járásbíróság - tudatta a Miskolci Törvényszék honlapján szombaton.
A nyomozás adatai szerint a Sajókazai Általános Iskola tanára május 24-én egy tanórán észlelte, hogy a fiatalkorú gyanúsított tizenegy centiméter pengehosszúságú konyhakést vett elő a táskájából, és a nyelvén húzogatta, ezért azt a tanár elvette tőle.
A gyanúsított tagja egy korábban létrehozott internetes közösségi csoportnak, melyben egy sajókazai "mészárlásról" és ennek kapcsán egy "bázis" létrehozásáról értekeztek, valamint olyan bejegyzést tett közzé, hogy a "sajókazaiak mind meg fognak fizetni!". A gyanúsított május 26-án üzenetküldő alkalmazáson keresztül közölte az osztályfőnökével, hogy az általa iskolába vitt késsel az volt a szándéka, hogy az egész osztályt megölje. A gyanúsításban szereplő cselekmény alkalmas emberölés előkészületének megállapítására - írták.
A járásbíróság szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, továbbá megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítási eljárást, illetve az előkészített bűncselekményt végrehajtaná. Mindezek miatt egy hónapra elrendelte a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, amelyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. A gyanúsított, illetve védője és törvényes képviselő fellebbezett a döntés ellen - közölte a törvényszék.

Állami ösztöndíj feltételei 2025-ben: kinek jár állami ösztöndíj és mikor szükséges a visszafizetése
A felsőoktatásban tanulók számára az állami ösztöndíj jelentős anyagi támogatást jelent, de szigorú feltételekhez kötött. Nézzük meg, mik ezek és kinek jár pontosan ez a...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


