Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát legalább egyszer, és továbbra is kulcskérdés a munkabér.
Ide jutottak a magyar pedagógusok: mindenféle másodállást vállalnak, hogy több pénzt keressenek
A legtöbb pedagógusnak másodállást kell vállalnia – írja a Népszava.
"Van olyan pedagógus, aki a főállása mellett például lakodalmakban, bálokon zenél, hogy kiegészítse a tanári fizetését. Más fűkaszálást, favágást, építőipari munkákat is vállal, de akad olyan is, aki filmforgatásokra szokott statisztának jelentkezni" – derült ki a lap és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) nem reprezentatív kutatásából. A kérdőívet majd 150-en töltötték ki, az ő 70 százalékuk pedig valamilyen másodállást vállal, hogy kiegészítse tanári fizetését. Kiderült azt is, hogy a másodállást vállalók közül szinte mindenki anyagi okokkal magyarázta döntését.
Arra a kérdésre, milyen jellegű munkákat vállalnak másodállásban a kérdőívet kitöltő pedagógusok, a legkülönbözőbb válaszok érkeztek. Sokan magánórákat tartanak vagy félállásban másik iskolában is tanítanak, de akad, aki fotózást, gyerekfelügyeletet, takarítást vállal, többen valamilyen családi vállalkozásba is besegítenek. Van, aki villanyszerelőként dolgozik másodállásban, más ételfutárként, de olyan is akad, aki pedikűrözik, színházban hostesskedik vagy kavicsképeket, lakásdekorációkat készít és azokat próbálja értékesíteni – írja a lap. Kiderült továbbá, hogy a legtöbben a délutáni, esti órákban, illetve hétvégenként dolgoznak a tanítás mellett. Van, akinek ez hetente több mint tíz plusz munkaórát jelent.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






