Néhány héttel nyolcvankilencedik születésnapja után elhunyt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja, a hazai Formula–1-es kultúra egyik megteremtője.
Megoldható és diákbarát feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit a megkérdezett szaktanárok.
Középszinten egy borokról szóló kortárs ismeretterjesztő szöveget kaptak a magyarból érettségizők szövegértési feladatként. A szövegalkotási részben a diákoknak 120-200 szó terjedelemben kellett írniuk a Bringázz a suliba! kampánnyal kapcsolatban, vagy választhatták ugyanebben a terjedelemben a levélírást is, az ajánló érveléshez részletes adatokat kaptak.
A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Lázár Ervin: A kovács című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Petőfi Sándor: Csokonai és Tóth Árpád: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versének összevetése volt a feladatuk.
Várhidi Gyula, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium magyar munkaközösségét vezető tanár azt mondta, megoldható, diákbarát feladatokat, barátságos témákat kaptak a magyarból középszinten érettségizők.
A vizsga során a korábbi évekből jól ismert feladattípusokkal találkoztak a diákok, ami nem jelenthetett számukra meglepetést. A bikavér legendájáról szóló szövegértési feladat kérdései egyértelműek voltak. Az érvelésnél az ajánlólevél írása a Kiváló tanuló és sportoló díj elnyeréséhez, vagy a Bringázz a suliba! program egyaránt olyan téma, amely közel áll az érettségizők korosztályához. Lázár Ervin novellájának elemzésekor, illetve Petőfi Sándor és Tóth Árpád versének összehasonlításakor is világos megközelítési szempontokat kaptak az érettségizők - fejtette ki a tanár.
Horváth Krisztina, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese és szaktanára az MTI-nek nyilatkozva jól teljesíthetőnek és megoldhatónak nevezte a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi írásbeli feladatsorát. A szaktanár szerint az idei feladatsor típusában hasonló volt, mint a tavalyi, ugyanakkor a diákok visszajelzése és a saját szubjektív értékelése alapján közelebb állt a diákokhoz a szövegértés, az érvelés és a Lázár-novella témája is.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szövegértési feladat terjedelme korrekt volt és információban gazdag, a feladattípusok nem okoztak meglepetést. Visszajelzések alapján a diákoknak tetszett a "boros téma". Az érvelésnél a kerékpározós feladat szintén közel állt hozzájuk, hiszen a hétköznapjaikhoz a téma szorosan kapcsolódik, így van arról véleményük - mondta. Hozzátette: tanulóbarát téma volt, a Kazinczy-iskolában többen választották ezt, mint a gyakorlati szövegalkotási feladatot. Aki azonban a szövegalkotást választotta, sok háttéradatot kapott a megoldáshoz.
Az érettségi második feladatrészében többen választották a novellaelemzést, mint az összehasonlító elemzést. Horváth Krisztina szerint a gyerekek dicsérték a Lázár Ervin-novellát, ami azt jelenti, hogy megértési nehézséget sem a nyelvezete, sem a szerkezete nem okozott számukra. Korrekt és szép feladat volt a novella - mondta a szaktanár. Hozzátette: az összehasonlító elemzés mindig nehezebb, ezért kevesebb diák választja.
címlapkép: MTI/Ruprech Judit
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







