Egy beragadó üléskapcsoló miatt túlmelegedhet a motor, a gyártó két tűzesetről már tud, sérülésről nem érkezett jelentés.
2017 óta először jutott be magyar diák a Yale-re. Dörnyei Bendegúz mesés ösztöndíjat is elnyert, ami a jövő évben kb. 28 millió forintot jelent.
Dörnyei Bendegúznak, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tavaly végzett diákjának sikerült az, ami csak nagyon kevés kiváltságosnak: bejutott az amerikai Yale Egyetemre - írta a gimnázium Facebook-posztja alapján a Telex.
„Sok év munkája van ebben, több száz óra jelentkezéssel töltött idő, kudarcok, de végül mindez beért. A felvétel mellett ráadásul a maximális, majdnem 98 százalékos ösztöndíjat is sikerült elnyernem, ami a jövő évre 86 300 dollárt (kb. 28 millió forintot - a szerk.) jelent" - kommentálta a hírt Dörnyei Bendegúz.
A portál telefonon elérte a diákot, aki elmondta: tavaly csaknem 47 ezren jelentkeztek a Yale-re, de csak 4,6 százalékukat vették fel. Ő 2017 óta a második magyar, akit felvettek. A képzés költségeit szinte teljesen fedezi az egyetem, Bendegúz legkorábban jövő ősszel kezdi meg a tanulmányait.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







