23 °C Budapest
érettségi, érettségi eredmények

Így sikerültek eddig az érettségik: bőven lenne mit javítani rajtuk

2021. május 9. 06:58

2020-hoz hasonlóan 2021-ben is óriási változás az az érettségiken, hogy a szóbeli vizsgák elmaradnak. De valójában mekkora különbséget jelent ez a diákok végső eredményeit illetően? A Pénzcentrum elemezte a nappali munkarendben tanulók érettségi eredményeit 2018-2020 között, és azt találtuk, hogy az első pandémiás évben valójában csak néhány tantárgyat érintett súlyosabban a szóbelik elmaradása, miközben a többi tárgyból, szinttől függetlenül sokan meglepően könnyen vették az akadályt.

Ezen a héten lezajlottak a 2021-es év május-júniusi érettségi legnagyobb eseményei, kezdve hétfőn a magyar nyelv és irodalommal, befejezve pénteken a német idegen nyelvvel. Idén, akárcsak tavaly, csupán írásbeli vizsgákat tartottak az országban, ám ellentétben 2020-al, 2021-ben már előrehozott érettségit is lehetett tenni. Ez azt is eredményezte, hogy míg tavaly az érettségizők száma 84 300 fő volt, addig idénre ez visszaállt az utóbbi években tapasztalható 110-111 ezer fős számra.

Az érettségi-hónap legizgalmasabb hete után kíváncsiak voltunk arra, hogy a 2021-es évet megelőző három évben hogyan sikerült az 5 „alap-érettségi” Magyarországon. Éppen ezért megvizsgáltuk, hogy ezekben az években a nappali tagozatos magyar diákok hogyan teljesítettek emelt, illetve középszinten. Az összehasonlíthatóság szempontjából ugyanakkor fontos kiemelni, hogy 2020-ban – akár csak ahogy idén – nem voltak szóbeli vizsgák, miközben a 2018-2019-es eredményeket természetesen azokkal együtt számítódtak ki. Ez azonban, majd ahogy látni fogjuk, nem túlzottan sokat nyomott a latba.

Hogyan sikerültek az érettségik 2020-ban?

Ahogy a statisztikákból látjuk, az emelt szintet teljesítő diákok az érdemjegyeiket illetően sokkal eredményesebbek, mint a középszintet teljesítő társaik. Az emelt szintű tantárgyak közül is az idegen nyelvek vitték a prímet tavaly a maguk 4,66-os illetve 4,61-es átlagukkal. Miközben legnehezebbnek ezek közül a magyar nyelv és irodalom bizonyult, így ugyanis az nappali munkarendes érettségizők „csupán” 4,17-es átlagot értek el.

Érdekes, hogy a középszintű érettségik közül viszont pont a magyar nyelv és irodalom sikerült a legjobban a maga 3,88-as átlagával. Ez pedig azt is eredményezte, hogy az emelt szintű és középszintű eredmények között a magyar nyelv és irodalom tárgynál volt a legkisebb különbség országosan tavaly. A többi tantárgy esetében azonban ez egyáltalán nem volt igaz, szembetűnően rosszabb például a középszintű érettségizők eredménye matematikából, angolból és németből, mint az emelt szintező társaiknak (több mint egy egész érdemjeggyel!). Matematikából és németből ez ráadásul azt is eredményezte, hogy az országos átlag (nappali munkarend) közelebb volt a ketteshez, mint a hármashoz.

Na, de okozott-e bármilyen zavart a pandémia?

A válasz röviden az, hogy okozott, de összességében nem ez nem volt minden tantárgy esetében tragikus a kimenetel. Mint ismeretes, 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány okán csak írásbeli érettségi vizsgákat tartanak. Ennek pedig alapvetően két "diákolvasata" van:

  • a szóbeli vizsgák elmaradása jó abból szempontból, hogy sokan a szóbeli vizsgákon javítanak, ergo jobb eredményt érnek ergo, ergo nagyobb verseny lehet az egyetemi bejutó helyekre; illetve ez jó lehet azoknak a diákoknak is, akik klasszikusan az írásbeli vizsgákra vannak trenírozva, szóban kevésbé erősek.
  • a szóbeli vizsgák elmaradása rossz, mert így rengeteg diáknak nincs esélye javítani, megmutatni a tudásának többféle oldalát; illetve rossza azért, mert a korábbi években érettségizőkhöz képest hátrányba érezheti magát az az egyén, akinek nem adatik meg e vészterhes időkben a szóbeli vizsgarész teljesítése.

A fenti okokból kifolyóan kíváncsiak voltunk arra, hogy a pandémia előtt két évben hogyan teljesítettetek az érettségin a magyar diákok, látványosan jobbak vagy netán rosszabbak lettek-e az eredmények, mint 2020-ban voltak.

Az emelt szintű vizsgákat nézve az látszik, hogy leginkább a magyar nyelv és irodalomból vizsgázók sínylették meg tavaly a legjobban a szóbelik elmaradását. Az ő átlagos eredményük ugyanis csak 4,17 lett szemben az előző évek 4,5 fölötti átlagával. Rajtuk kívül még a matekból emelt szinten vizsgázók is buktak valamennyit, viszont a németeseknél már szinte teljesen elhanyagolható volt a különbség. Ehhez képest történelemből és angolból még jobban is írtak a diákok, mint például 2018-ban.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

És mi történt középszinten?

A statisztikákból kiolvasható, hogy a magyar diákoknak 2020-ban egyáltalán nem hiányzott a szóbeli vizsga például magyar nyelv és irodalomból. Igaz, történelemből már kicsit rosszabb lett az átlag, mint 2019-2018-ban, de az még mindig 3,5 fölött tudott maradni. Az idegen nyelvekből vizsgázók azonban már kevéssé voltak ennyire szerencsések, ott ugyanis látni, hogy mind angolból, mind pedig németből elkélt volna még egy szóbeli lehetőség sokaknál. Az angolból ugyanis a négyes körüli átlagot sikerült lerontani 3,6-ra, míg németből a 3,5 fölöttit alig több, mint 3,2-re.

Mire számíthatnak a diákok 2021-ben?

Az előző évek statisztikái, kifejezetten a 2020-as évre vonatkozó változások arra engednek következetni, hogy bár néhány tantárgy esetében valóban negatív hatása lehet annak, ha nem tud a diák szóbelizni, azért összességében, nagyságrendbeli különbségek nem adódtak az elmúlt években az érettségi eredmények között. Az persze látszott, hogy a például magyarból, matekból emelt szintezőknek nem igazán kedvezett 2020, ahogy az idegen nyelvből középszintű vizsgát tevők sem fogják szívükbe zárni 2020-at.

A rajtuk kívüli sokaságnak viszont a többi tantárggyal nem igen volt problémája pandémia ide vagy oda. És ehhez még hozzá jön az is, hogy a 2021-es évben jóval kisebb lehetett az érettségi sokk, mint 2020-ban, továbbá az iskoláknak is több idejük volt kifejleszteni egy remélhetőleg olyan oktatási koncepciót az idei tanévre, aminek keretei között már sokkal jobban abszolválni tudták az online oktatást.

Az eredmények olvasatához presze érdemes azt is hozzátenni, hogy az érettségi érdemjegyeket természetesen nem csak a szóbeli vizsgák hiánya, de az adott év nehézségi szintje is döntően képes befolyásolni. Egy-egy nehezebb feladatsorhoz pedig nincs szükség pandémiára, de persze az igaz, hogy a szóbeli javítási lehetőség sokaknak kedvező szalmaszál. Na nem mintha ezeket a vizsgákon ugyanígy ne lehetne rontani is...

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 17. csütörtök
Laura, Alida
24. hét
Június 17.
A tapas világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?