10 °C Budapest

Pályaválasztás: a legtöbb kisdiáknak ezek a legfontosabb szempontok

2019. október 28. 16:01

Pályaválasztás előtt álló, hetedik osztályos általános iskolások továbbtanulással és szakmaválasztással kapcsolatos terveit, céljait vizsgálta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) legfrissebb kutatásában, de kíváncsiak voltak arra is, szüleik milyen tanácsokkal támogatják őket. Kiderült, hogy a diákok nagyban számítanak szüleikre a döntés meghozatalában, ami nem véletlen, hiszen ők is saját maguknak tulajdonítják a legnagyobb felelősséget gyermekük pályaválasztásában.

Az MKIK GVI pályaorientációs felmérése 9 239 fő nappalis, hetedik évfolyamos általános iskolai tanulónak a felmérésével készült a 2018-2019-es tanév második félévében. A megkérdezett tanulók túlnyomó többsége, 88 százaléka foglalkozott már a továbbtanulás kérdésével, azaz esetükben szóba került már valamilyen módon az általános iskola utáni pályaválasztás. Közülük a legtöbben, tízből nyolcan a szülőkkel való beszélgetést választották elsődleges tájékozódásra, 66 százalékuk osztályfőnöki órán, 38 százalékuk az iskolai pályaválasztási rendezvényen, míg 14 százalékuk kamarai pályaválasztási rendezvényeken szerezte a legfontosabb információkat. Az eredmény alapján megállapítható, hogy az iskolai pályaválasztási rendezvények, foglalkozások konzultációs szerepe 2014 óta folyamatosan erősödik, továbbá a kamarai pályaválasztási rendezvényekkel is gyakrabban találkoznak a diákok.

A tanulók 35 százaléka felsőfokú végzettséget, diplomát szeretne szerezni, míg 32 százalékuk szakmát és érettségit. 13 százalékuknak a szakmaszerzés, 9 százalékuknak pedig az érettségi megszerzése a vágyott cél.

 A megkérdezett tanulók csupán 1 százaléka gondolja úgy, hogy legfeljebb a 8 általánost kívánja befejezni, 11 százalékuk pedig még nem tudja, hogy mi az a legmagasabb végzettség, amit szeretne elérni. Az ezzel kapcsolatos tervek nem változtak jelentősen az elmúlt években, ugyanis 2014 óta még mindig nő a diploma elérését megcélzó tanulók aránya, és csökken azoké, akik érettségi, illetve szakképzettség és érettségi megszerzésére törekednek.

A fiatalokat arról is megkérdezték, milyen tevékenységben a legjobbak. A legtöbb diák csapatsportban, házi és házkörüli munkák végzésében, állatok gondozásában, egyéni sportágakban, társasjátékokban, illetve számítógépkezelésben találta magát a legtehetségesebbnek. A foglalkozások tekintetében a sportolás és a sütés-főzés a legnépszerűbb a diákok körében, továbbá a művészeti ágakat, a számítógépes munkát és az állatokkal való foglalkozást is sokan megjelölték. Az elmúlt évek felmérései szerint nem változott jelentős mértékben ez a sorrend, míg a bútorkészítés, a fémekkel való foglalkozás és a növénytermesztés a legkevésbé népszerű. 

Kiemelkedő azon diákok aránya, akik a jövőbeli munkájukkal kapcsolatban fontosnak tartják, hogy sok pénzt keressenek: tízből hét diák ezt választotta a három legfontosabb szempont egyikeként. A második legfontosabb tényezőként jelent meg a munka melletti szabadidő mennyisége, a képzeletbeli dobogó harmadik lépcsőfokán pedig a jó munkatársi kapcsolatok lehetősége áll. 

A szülőknek gyermekük boldogsága a legfontosabb

Az MKIK második kutatásában, melyet a Szent István Egyetem szakemberek közreműködésével készítettek, több mint 9 000 szülőt vizsgált, hogy kiderítse, hogyan vélekednek gyermekük pálya- és iskolaválasztásával kapcsolatban. A kutatás eredményeiből az derül ki, hogy a válaszadók többsége gimnáziumban képzeli el gyermeke továbbtanulását, 38 százalékuk szakgimnáziumban, míg 9 százalékuk szakközépiskolában. Kiemelkedő adat, hogy a megkérdezettek jellemzően egy szinttel magasabban képzelik el gyermekük továbbtanulásának helyét, azaz a nyolc általánost végzett szülő a szakközépiskolát jelöli meg leggyakrabban, a szakmunkás a szakgimnáziumot, míg a diplomás szülő csak érettségit adó intézményben gondolkodik, elsősorban gimnáziumban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az iskolai végzettség olyan érték, amit a környezet nehezen írhat felül, ennek ellenére a szülők 100 százaléka egyetért abban, gyermekük olyan iskolát válasszon, amely az érdeklődésének és képességeinek megfelelő. Ezeket a szempontokat fontosabbnak tartják saját szempontjaiknál is. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők pedig hisznek abban, hogy gyermeküknek nem kell életre szóló döntést meghozniuk, ugyanis a későbbiekben is tudnak majd változtatni, esetleg egy pályamódosítással új szakmát tanulni.

A válaszadó szülők kiemelkedő többsége saját magának tulajdonítja a legnagyobb felelősséget gyermeke helyes pályaválasztási döntésének előkészítésében. Másodsorban az általános iskolai tanárok felelősségét látják a kérdésben, amit a szakmai szervezetek követnek. Meglepő módon a közösségi média és a kortárscsoportok felelősségét érzik a legkevésbé erősnek. 

"A kutatási adatokból is jól látható, hogy a helyi kamaráknak nagyon fontos szerepe van abban, hogy lehetőséget biztosítsanak a fiataloknak arra, hogy megismerjék azt a szakmát, amiben kiteljesedhetnek, és sikeresek lehetnek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több fronton segíti a gyerekeket és szüleiket a pályaválasztásban hasznos, edukációs anyagokkal, önismereti kérdőívekkel és további helyszíni aktivitásokkal" - mondta Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem