Itt a kalkulátor: egészen pontosan ennyi pluszpénzt kap egy átlagnyugdíjas februárban
2022-ben is átlagosan 5-5,5 százalékos inflációra lehet majd számítani, így szükség is lesz az emelésre, plusz összegekre.
2022-ben is átlagosan 5-5,5 százalékos inflációra lehet majd számítani, így szükség is lesz az emelésre, plusz összegekre.
A magyarok úgy gondolják az anyagi biztonság feltétele a családi befolyásnak, derült ki egy friss, reprezentatív kutatásból.
A HelloVidék megnézte, milyen áron kínálják az egyes nyugdíjas otthonok szálláshelyeiket.
Nagyjából az éves nyugdíjkassza 1 százalékát nem kell kifizetnie az államnak, mert az érintettek idő közben koronavírus-fertőzésben elhunytak.
A nyugdíjakat idén 5 százalékkal emelte a kormány, miközben a minimálbér január elsejétől közel 20 százalékkal nőtt. Az öt százalékos emeléssel az átlagos öregségi nyugdíj 165 610 forint lesz.
Annak ellenére, hogy a világjárvány visszavetette a lopások, csalások számát egy időre, még mindig rengeteg bűntényt követnek el 60 év felettiek ellen.
2022-ben is átlagosan 5-5,5 százalékos inflációra lehet majd számítani.
Az Európai Unióban a 65 felettiek 31,4 százaléka él egyedül, Magyarországon pedig minden harmadik idős ember.
Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság Budapest és vidék: mikor utal a nyugdíjfolyósító, a nyugdíjfolyósító hol van? Milyen magas az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet?
Magyarországon - akárcsak az EU-n belül átlagosan - az idősek 20,3 százaléka van kitéve a szegénység és társadalmi kirekesztettség kockázatának.
A program keretében tavaly novemberig 325 ezer nő ment nyugdíjba.
Katás vállalkozóként mindössze ennyi nyugdíjra számíthatunk, sokan nem tudják, később derül ki a baj.
Mikor jön a nyugdíj 2022-ben? Itt vannak a hivatalos 2022-es nyugdíj utalási időpontok. Ennyi lesz a 13. havi utalás egy átlagnyugdíjasnak, ennyit kapnak a legszegényebb idősek.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) közölte alapvető elvárásait az időspolitikát, a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat érintően.
Még van esély a luxusnyugdíjra, átlagember is elérheti ezt az álmot, csak tenni kell érte.
Az időskorukra nyugdíjbiztosításra készülők a 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos adókedvezményből így tudják a legtöbbet kihozni.
A kormányzat a 2022. évet érintő szigorításba is kezdett a kiskereskedelmi különadó 0,2 százalékpontos (egyébként inflációs szempontból is kedvezőtlen) emelésével. Lehetséges, hogy más ágazati adók emelése is felvetődik.
Többet és többen tudnak félretenni nyugdíjas éveikre, mint négy évvel ezelőtt. Az öngondoskodást valamennyivel többen tartják már egy lehetséges megoldásnak, mint 2017-ben.
Az idősebbek számára rendelkezésre álló fő jövedelmi források közül az állami nyugdíjrendszerből és a munkahelyi nyugdíjprogramokból származó bevételek teszik a jövedelem mintegy kétharmadát.
Mikor jár özvegyi nyugdíj 2022 évében, mennyi az özvegyi nyugdíj 2022? Özvegyi nyugdíj igénylése: meddig jár az özvegyi nyugdíj összege 2022, mikor jár az özvegyi nyugdíj?
Nyugdíjcélú megtakarítás esetén is van lehetőségünk szja-visszaigénylésre. Ha gyorsak vagyunk, már az idén befizetett adónkat is viszontláthatjuk.
Tényleg közeleg a nyugdíjkatasztrófa? Reális az a várakozás, hogy majd az állam eltart minket idős korunkban?
Mi az életjáradék? Mi az az eltartási szerződés? Eltartási szerződés ingatlanért, eltartási szerződés szülővel: mi az eltartási szerződés lényege, miért jó az eltartási szerződés?
Öregségi nyugdíjkorhatár 2022: tudd meg, a nyugdíjkorhatár kalkulátor szerint mennyi volt az öregségi nyugdíjkorhatár 2021 évében, és hogy mennyi a nyugdíjkorhatár 2022 évétől!