Ekkora emelésre számíthatnak az idős magyarok: a 13. havi nyugdíj visszaépítése is folytatódik
153 ezer forintra emelkedhet az átlagnyugdíj jövőre, többek között erről is szó van a kormány büdzsétervében.
153 ezer forintra emelkedhet az átlagnyugdíj jövőre, többek között erről is szó van a kormány büdzsétervében.
Nyugdíj összege az utóbbi években elszakadt a bérektől, vásárlóértéke egyre alacsonyabb.
Mi, magyarok az Európai Unión belül sereghajtónak számítunk a jelenlegi megtakarítási hajlandósággal.
Ma már milliós nagyságrendben vélekednek úgy a magyarok, hogy szükséges takarékoskodniuk saját idős korukra.
2020-ban 103,8-ra ugrott a nyugdíjas fogyasztóiár-index értéke Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált adatokból.
Pótlólagos nyugdíjemelést hajthat végre a kormány az elszálló infláció miatt. Nyár elején jöhet is az első emelés.
A kiadásaink nem csökkenek az évek előrehaladtával, ellenben a bevételeink szinte biztosan nem érik el azt a szintet, mint aktív éveinkben.
Reagálva a balatoni ingatlanpiaci árszínvonalának emelkedésére, egyre több magyar nyugdíjas dönt úgy, hogy utolsó aktív éveit az olasz riviérán tölti el.
Az időskori anyagi helyzet alakulásától leginkább a 36-39 éves korosztály tart.
A várhatónál alacsonyabbra belőtt infláció miatt az ellátások idén is kiegészítésre szorulnak.
Mindenkinek elérhetővé tették a tizenharmadik havi extra juttatást, amit a szomszédban is az alapjuttatástól tesznek függővé.
Ugyanannyi ledolgozott esztendő és hasonló bér mellett is akár másfélszer több nyugdíjat is kaphat, aki idén megy nyugdíjba, mint az, aki a korábbi években tette ezt meg.
A Pénzcentrum egy érdekes kiskapunak járt utána a magyarok körében népszerű nyugdíjcélú megtakarítással kapcsolatban. Kiderült, jóformán bárki élhet ezzel a lehetőséggel.
Amikor arról panaszkodik valaki, mennyivel olcsóbb volt a zsemle, tej, tojás, 5-10 vagy 20 éve, vegye figyelembe azt is, mekkora volt akkor a nyugdíj.
Tavaly az újonnan nyugdíjba vonulók többsége 150 ezer forint feletti ellátást kapott...
Egyre több fogyasztási cikket lehet venni egy átlagos nyugdíjból.
Nőtt a pénzügyi tudatosság.
Minél idősebb valaki, annál boldogabb?
Az önkéntes nyugdíjpénztárak 4,13 százalékos nettó hozamot értek el 2020-ban.
A 7. pont az időskori anyagi, lakhatási, szociális és egészségügyi biztonság megteremtése.
Hogy lehet ennyi pénzből megélni?
Ők már máshogy gondolkoznak, mint az elődeik.
Nem pihenhet hetven fölött sem.
Ezt nem gondoltuk volna.