Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 áprilisában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
November 10-15. között extra pénzt kapnak a nyugdíjasok: itt van Orbán Viktor rendkívüli bejelentése
Orbán Viktor ma reggel Facebook oldalán jelentette be, hogy november 10-15. között fogják megkapni a nyugdíjasok az inflációs nyugdíj-kiegészítésüket. A miniszterelnök elmondása szerint a kormány a nyugdíjprémiumot is ugyanebben az időszakban fogja folyósítani.
Orbán Viktor videóüzenetben jelentette be, hogy az inflációs nyugdíj-kiegészítést november 10. és 15. között fogják megkapni az érintettek. Hozzátette, hogy nyugdíjprémium fizetése is sor fog kerülni az idén, amit a novemberi nyugdíjjal fog utalni a kormány.
Ez azt jelenti, hogy az idei évben már másodszor fognak a nyugdíjasok kiegészítést kapni. A videóban elhangzottak alapján pedig idén is minden érintettnek járni fog a 13. havi nyugdíj is, ahogyan jövőre is.
Az idei évben már másodszor, ismét inflációs nyugdíj-kiegészítést fizetünk, amelyet idén november 10. és 15. között kapnak kézhez a nyugdíjasok. A gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom, hogy lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak, amit a terveink szerint a novemberi nyugdíjjal kapnak majd kézhez
– húzta alá az üzenetében a miniszterelnök, aki kiemelte, hogy jövőre is marad a 13. havi nyugdíj.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







