Kiakadt a nyugdíjas szervezet: már most megette az infláció a jövő évi nyugdíjemelést?
Azonnali nyugdíjemelés-korrekciót szorgalmaz a NYUSZET, mivel szerintük a kormány jelentősen alábecsülte a jövő évi infláció mértékét.
Azonnali nyugdíjemelés-korrekciót szorgalmaz a NYUSZET, mivel szerintük a kormány jelentősen alábecsülte a jövő évi infláció mértékét.
Utólagos majdani kiegészítés helyett, igazságos év eleji nyugdíjemelést kér a kormánytól a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület.
A legtöbben még mindig csak 40-hez közeledve kezdenek bele a nyugdíjcélú megtakarításaikba, holott ennél korábban érdemes elgondolkodni azon, mi lesz később.
A Magyarországon 2014 óta elérhető nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlenül emelkedik.
Az eredeti tervekhez képest korábban kifizetjük a teljes 13. havi nyugdíjat, jövőre már a teljes összeget - hangsúlyozta.
Egyes boltokban akkora forgalom volt, mintha közvetlenül karácsony előtt lennénk.
Reviczky Gábort a múlt héten választották meg a Nemzet Művészének, amivel valósággal megváltozott az élete.
Az áremelkedés üteme októberben is tovább gyorsult és újabb sok éves rekordot döntve 6,5 százalékosra ugrott.
Tízből közel hatan azt várják, hogy főként az állami nyugdíjból kell majd megélniük, ám mindössze 29 százalékuk gondolja azt, hogy ebből a juttatásból jól meg lehet élni.
Mutatjuk, mekkora összegű nyugdíjprémium, és -emelés várható a napokban pontosan, az alapján, mekkora az alapnyugdíj.
A jogszabály szerint a január-október közötti hónapokra járó emelés összegét a novemberi ellátással együtt kell kifizetni az érintetteknek.
Nyugdíjcélú megtakarításkor érdemes hosszú időtávban gondolkodni. Havonta átlagosan 18 ezer forintot tettek félre a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár tagjai.
Sokakat visszatart a nyugdíjcélú megtakarítástól az a gondolat, hogy a nyugdíjas életszakasz számukra még távolinak tűnik.
Egy átlagnyugdíjas nagyjából 250 ezer forintra számíthat. De mi a helyzet azokkal, akiknek az ellátása jóval átlag feletti?
A novemberi nyugdíj és a kiegészítések pontos összege attól függ, hogy mekkora is a nyugdíj mértéke, ami alapján az emelés összegét kiszámolják.
Nem kell már sokáig várniuk a nyugdíjasoknak a novemberi nyugdíjprémiumra, és -emelésre, illetve az emelés miatt visszamenőleg egy összegben járó kiegészítésre.
Már nem sokat kell várniuk a nyugdíjasoknak, mivel november 11-én a megemelt havi összegen felül nyugdíjprémium és egyösszegű nyugdíjemelés is várható.
Nyugdíjszámítás 2021: hogyan kérhető előzetes nyugdíjszámítás, mi a nyugdíjszámítás alapja? Mit mond a nyugdíjszámítás képlete, hogy van a nyugdíjszámítás szolgálati idő alapján?
A visszatérítés azoknak jár, akik a 2021-es év legalább egy napján családi kedvezményre jogosultak voltak.
Nyugdíjasok nevére kötött életbiztosításokat egy nő, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emeltek ellene.
A valaha szerzett második legrosszabb pontszámunkat állította be hazánk az éves felmérésen. Mögöttünk olyan országok végeztek, mint India, Chile vagy Brazília.
Bár ott még nem tartunk, hogy a járvány okozta válság hiperinflációt okozna, viszont az áremelkedés üteme szeptemberben a várakozásokat meghaladva 5,5 százalékosra ugrott.
Előnyugdíj 2021: mennyi az előnyugdíj összege, mikor jár előnyugdíj férfiaknak 2021 évében? Előnyugdíj hány éves kortól jár, előnyugdíj 60 évesen kapható-e Magyarországon?
Az Orbán Viktor által aláírt, a nyugdíjemelés kompenzációjáról szóló rendelet szerint november 1-jétől kell emelni a nyugellátásra és nyugdíjszerű ellátásra jogosultaknak.