Mutatjuk, melyek voltak a hét legolvasottabb és legérdekesebb hírei a Pénzcentrumon 2026 41. hetében.
Özönlenek a német nyugdíjasok Magyarországra: nekik ez itt arany élet, a pénzükből ez Kánaán
Már több mint 22 ezer német állampolgár él életvitelszerűen Magyarországon. Számuk ráadásul az utóbbi időben jelentősen megugrott – adta hírül az Inforádió.
A legfrissebb információk szerint több mint 22 ezer német állampolgár él életvitelszerűen Magyarországon. Nekik a többségük kis vagy közepes nyugdíjú idős ember, akik általában nyugat-magyarországi falvakban keresnek viszonylag olcsó házakat – mondta el a rádiónak Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének igazgatója.
A szakember szerint ráadásul a beáramlás az utóbbi időben jelentősen megnőtt, ami szerinte többek között visszavezethető anyagi megfontolásokra, de akár a közbiztonság vagy a kedvező éghajlatra is. Bauer Bence beszélt arról is, a jövőt illetően látni azt is, hogy „már most több mint tízezer olyan kérvény van a német nyugdíjfolyósító előtt, amely a nyugdíjellátás külföldi számlára való folyósítását kéri”. A trend tehát minden bizonnyal nem áll majd meg.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







