Megtudtuk, érinti-e a nyugdíjak postai kézbesítését a bejelentés, hogy a banki utalás a februráro nyugdíj és a 13. havi, valamint 14. havi nyugdíj első részlete...
Nem lehet elégszer figyelmeztetni az idősebbeket, a csalók ugyanis, akik a pénzükre vadásznak folyton újabb trükkökkel próbálkoznak. Szerencsére néha sikerül elkapni a szélhámosokat. Mutatjuk, mire érdemes figyelni.
A bűnözők sokszor még mindig az "unokázós" trükkel próbálkoznak, aminek az a lényege, hogy telefonon bajba jutott unokának adja ki magát a csaló, és így próbál pénzt kicsalni az idős áldozatokból. Korábban a fővárosban esett áldozatul egy nyugdíjas, akitől 1 millió 600 forintot csaltak ki a trükkös bűnözők, ez volt a nő minden megtakarított pénze.
- mondta el a hölgy az eset kapcsán.
A közelmúltban pedig egyik olvasónk szüleinél is próbálkoztak a szélhámosok, akkor a telefonban az érintett bajba jutott fiának adták ki magukat a csalók.
Ketten már előzetes letartóztatásban vannak, a többiek pedig szabadlábon várják a bírósági tárgyalás - tudta meg az MTI a Fürcht Páltól, a Fővárosi Főügyészség megbízott főügyész-helyettesétől. A bűnözők még 2014 májusában, majd 2015 május-júniusában Budapesten idős sértettektől csaltak ki esetenként több millió forintot vagy ékszereket. A telefonban a sértettek unokájának adták ki magukat, aki éppen uzsorások fogságába került.
A kiszemelt sértettek vonalas telefonszámát és címét, valamint a családi kapcsolataikra vonatkozó adatokat a II. rendű vádlott, egy 53 éves nő adta át az unoka szerepét eljátszó csalónak. A csaláshoz külön-külön ezekre az alkalmakra vásárolt és kizárólag egy-egy alkalommal használt mobiltelefonokat használtak. A társaság többi tagja - általában alkalmanként felkért emberek - játszották el a lebukás szempontjából legveszélyesebb küldönc szerepét, akiket az "unoka" vitt a sértettek lakásához. A küldöncök az átvett pénzt azonnal továbbadták az elsőrendű vádlottnak.
Nem csak az unokázással próbálkoznak
Nem ritka, hogy a szélhámosok valamilyen szolgáltató nevében próbálnak bejutni az otthonunkba. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pedig két napja egy sajtótájékoztató keretein belül hívta fel a figyelmet a trükkös csalókra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nemrég ugyanis egy 69 éves karcagi férfi és 55 éves mezőtúri asszony esett áldozatul a telefonos csalóknak. Az ismeretlen telefonáló azt állította, hogy egy nyereményjáték során több százezer forintot nyertek az érintettek, de a nyereményt csak akkor tudják átvenni, ha előzetesen végrehajtanak néhány banki tranzakciót. De több hasonló eset is történt az elmúlt napokban Szolnokon - olvasható a rendőrség honlapján.
Tippek a védekezéshez
- Mindig járjunk utána, hogy a telefonáló valóban az, akinek mondja magát.
- Ne beszéljünk idegenek előtt és nyilvános helyen sem magánügyeinkről, hiszen ezt később felhasználhatják a bűnözők.
- Soha ne nyissunk ajtót idegeneknek, bármilyen indokra is hivatkozna.
- Ne adjunk pénzt idegeneknek.
- Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzük meg annak személyleírását, gépjárművük rendszámát.
- Ne utaljunk pénzt ismeretlen bankszámlára és ne töltsük fel ismeretlen telefonok mobilegyenlegét.
- Minden hivatalos nyereményjátékot a szerencsejáték felügyelet ellenőriz. Érdeklődjünk náluk is!







