Ezek voltak a 38. hét legfontosabb, legizgalmasabb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
Az idősebbeknek, a nyugdíj előtt állóknak is érdemes nyugdíjbiztosítást kötniük - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője vasárnap az M1 reggeli műsorában.
A kommunikációs vezető elmondta: 2014 óta az állam adójóváírás formájában támogatja ezt a fajta öngondoskodást. Így a néhány évvel nyugdíj előtt állóknak is megéri ezt elkezdeniük.
Évente 100 ezer, illetve az idősebbeknek 130 ezer forintnyi adó így automatikusan visszakerül a nyugdíjszámlájukra - tette hozzá Gilyén Ágnes.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






