26 °C Budapest

Ennyit kapsz, ha most bankba viszed a pénzed

Pénzcentrum
2013. augusztus 6. 05:22

Egymillióra egy év után 33 540 forintot fizetnek a bankok, ennyit kapunk legalábbis kézhez miután minden adót kifizettünk. Persze még a tranzakciós illetéket ki kell fizetni, ha el is akarjuk költeni a pénzünket. Azért a semminél még a 4 százalékos kamat is jobb, a bankok legjobb ajánlatait szedtük össze.

Másfél éve még közel kétszer ennyi kamatot kaphattunk a betétek után, de a sorozatos jegybanki kamatcsökkentés nyomán az akciós 7-8 százalékos kamatok teljesen eltűntek. A legjobb ajánlat is 4,3 százalék egymillió forintra. Augusztus egytől nem csak a 16 százalékos kamatadót, de a 6 százalékos EHO-t is be kell fizetni. Ha például egymilliót beteszünk a bankba, akkor összesen 9,5 ezer forint megy az államkasszába, 33 540 forint marad nekünk. Persze, ha ezt elköltjük a tőkével együtt, akkor még legalább 3 100 forintot bukunk.

 

A BankRáció.hu oldalán érdemes még tovább kutakodni és személyre szabottan kiszámolni, mekkora kamatra számíthatunk a nyár végén. Mi a rövidtávú feltételekhez kötött betétekre voltunk még kíváncsiak, hiszen sokan csak keveset tudnak lekötni azt is csak egy-két hónapra. Ők épp, hogy annyit szednek össze ennyi idő alatt, hogy a kamatokat ki tudják fizetni.

 

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Összehasonlításképp: 200 ezer forintra legalább 600 forint illetéket kell fizetni, de ha készpénzként szeretnénk ugyanezt az összeget megkapni, akkor ennek dupláját kell fizetni az államnak. Talán csak a kártyás vásárlással úszhatjuk meg ezt a költséget.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 4. 09:43
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes fut...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 4. 08:00
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy fl...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?