8 °C Budapest
Sofia,Bulgaria-July 29,2018: Adding of Revolut Visa card into Apple Pay digital wallet.Apple Pay is an easy and secure nfc payment method.

Litván sztárbank tarolja le Magyarországot: retteghet az OTP, MBH, K&H?

2024. április 24. 05:44 5 perc

Legutóbb március elején ment neki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Revolutnak, jóllehet a jegybank már régóta és rendszeresen kommunikálja a litván bankkal kapcsolatos aggályait. Úgy tűnik viszont, hogy nem sok sikerrel – minden jel szerint a külföldi bank a menetrendszerűen érkező jegybanki közlemények ellenére is töretlen népszerűségnek örvend a magyarok körében. De mégis minek köszönheti a bank ezt a népszerűséget? Igaz vajon az a jegybanki kritika, hogy az ügyfelek pénze veszélyben van a litván banknál? Az alábbiakban ennek jártunk utána.

Idén február végén jelentette be a Revolut Bank, hogy díjcsomagtól függően eltérő kamatozású forintbetétet kínál a magyarországi ügyfelek számára. A litván székhelyű bank tehát ténylegesen is aktív betétgyűjtésbe kezdett Magyarországon, ami nem is kerülte el az MNB figyelmét – a jegybank március elején ki is adott egy közleményt, amelyben ismét kifejtette a Revoluttal kapcsolatos aggályait.

Az MNB által megfogalmazott problémák változatlanok – a jegybank újra és újra felhívja az ügyfelek figyelmét arra, hogy a litvániai székhelyű bank határon átnyúló szolgáltatóként működik Magyarországon, ugyanakkor továbbra sem kér magyarországi leánybanki engedélyt, így a hazai betétbiztosítási rendszerhez sem csatlakozik. Mindebből az következik, hogy a Revolut esetében a litván jegybank felügyeli a fogyasztóvédelmi előírások betartását, míg a bank üzleti megbízhatóságát az Európai Központi Bank ellenőrzi.

Utóbbinak egy esetleges baj - legrosszabb esetben egy bankcsőd - bekövetkeztekor lenne jelentősége, ugyanis abban az esetben a litvániai betétbiztosítási rendszernek kellene helyt állnia a magyar ügyfelek pénzéért. De mennyi ügyfélről is van szó, illetve mekkora kockázatot jelent mindez számukra?

Magyar ügyfelek

Megkerestük a Revolutot azzal kapcsolatban, hogy jelenleg hány aktív magyar ügyféllel rendelkeznek. A bank elárulta, hogy a hazai ügyfélszám tavaly lépte át az 1 milliót, céljuk pedig az, hogy még idén elérjék a 1,5 milliót is:

 Tavaly októberben jelentettük be, hogy a Revolut-felhasználók magyarországi közössége átlépte az 1 milliós mérföldkövet. Azóta is rohamosan fejlődünk, így reméljük, még az idei év vége előtt elérjük a 1,5 milliós mérföldkövet

– árulta el kérdésünkre Stefan Bogucki, a Revolut lengyelországi és közép-kelet-európai senior kommunikációs vezetője.

Az ügyfelek aktivitásával kapcsolatban elárulta, hogy többségük aktívan használja az alkalmazást, jóllehet olyan ügyfelek is vannak, akik szezonális jelleggel, például a nyári külföldi utazásaik során használják azt.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mennyien vannak azok az ügyfelek, akik nem csak afféle „kiegészítésként”, bizonyos esetekben és bizonyos célokra használják a Revolutot, hanem elsődleges bankjukként, tehát a jövedelmük is oda érkezik. Bár a bank pontos számokat nem árult el ezzel kapcsolatban, az ugyanakkor válaszukból kiderült, hogy jól körülhatárolható csoportjai vannak az ügyfeleknek, akiknek jelenleg csak egy kisebbik része használja elsődleges bankként a Revolutot:

Magyarországon vannak olyan ügyfelek, akik csak meghatározott célokra használják a Revolutot, úgy mint külföldi utazáskor a nyári szabadság alatt, a gyerekek pénzügyi nevelésére a Revolut <18 applikációval, biztonságos online vásárlás lebonyolítására az eldobható virtuális kártyákkal, vagy pedig részvényekbe, ETF-ekbe és kriptovalutákba való befektetésre. Ezekre az ügyfelekre az a jellemző, hogy csak az adott pillanatban szükséges összeggel töltik fel a számlájukat

– válaszolta Stefan Bogucki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

„Van egy hagyományos bankszámlájuk a fizetésüknek, és egy revolutos annak elköltésére” – mondta Stefan Bogucki. Végezetül van egy harmadik csoport is:

Végül vannak azok az ügyfelek, akik a Revolut-számlájukra kapják a fizetésüket. Ez egy kisebb, ám növekvő csoportja az ügyfeleinknek.

A revolutos ügyfelek is biztosítva vannak

A fenti válaszokból láthattuk, hogy a februártól elérhető megtakarítási számlákon kívül egyéb eszközökbe – pl. ETF-ekbe, kriptovalutákba, részvényekbe – is fektethetünk a Revolut applikációján keresztül. Bár a Revolut nem árult el pontos számokat arra vonatkozólag, hogy átlagosan mekkora összegű megtakarításokkal rendelkeznek a magyar ügyfelek, ám az elérhető választék széles skálája és az ügyfelek magas száma alapján aligha alaptalan a feltételezés, hogy vannak olyan magyarok, akik akár jelentősebb összegű megtakarítást is tartanak a litván székhelyű banknál. Őket tehát valóban érzékenyen érinthetné egy esetleges baj – tehát egy olyan szituáció, amire az MNB közleményei is rendre felhívják a figyelmet.

Mindenesetre a jegybanki aggályokkal kapcsolatos kérdésünkre az alábbi választ kaptuk a litván banktól:

Egy európai bank vagyunk, teljes körű engedéllyel rendelkezünk Európában. Fontos pénzintézetként vagyunk elismerve az eurózónán belül, ezért közvetlenül az Európai Központi Bank szabályoz minket. A Revolut Bank UAB-nál lévő betétek 100 ezer euróig (~39,4 millió forintig) biztosítottak betétesenként

– árulta el ezzel kapcsolatban a Stefan Bogucki.

Ez az összeg egyébként megegyezik a magyarországi OBA-biztosítás összeghatárával.

A semmiből lett nagybank egy évtized alatt

A Revolutot 2015 nyarán alapították, így szó szerint néhány éven belül, a semmiből lett Európa egyik legmeghatározóbb bankja. A Revolut, illetve a hozzá hasonló egyéb fintech cégek - mint például a Wise vagy a SoFi - korábban jelentős lépéskényszerbe hozták a hagyományos bankokat, hiszen újszerű, online szolgáltatásaikkal sokkal jobban meg tudtak felelni az interneten szocializálódott ügyfelek igényeinek. Alighanem ezzel magyarázható, hogy a szóban forgó, a 2010-es évtizedben alapított cégek közül mostanra több is világszerte ismert és elismert szolgáltatóvá nőtte ki magát.

A hagyományos bankok felismerték az újgenerációs bankok által jelentett kihívást - aligha véletlen, hogy az utóbbi évtizedben a hazai bankok is gőzerővel dolgoztak azon, hogy egyre több folyamatukat, terméküket digitalizálják. Ezen a téren nem is állnak rosszul – mostanra szinte minden, a hétköznapi bankolással kapcsolatos műveletet elvégezhetünk a mobiltelefonunkon keresztül. Aligha véletlen, hogy az utóbbi évtizedben mindegyik hazai bank több fiókot zárt be, mint amennyit megnyitott.

Bár a fentiek fényében lehet, hogy a Revolut mára kevésbé tűnik újszerűnek a hagyományos bankokhoz képest, mint 8 évvel ezelőtt, ám ez már nem változtat azon a tényen, hogy a vállalat tavaly év végi közlése szerint 2022-ben már több mint 1 milliárd dolláros bevételt értek el, 2023-ra pedig már 2 milliárd dollárt vártak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 12:34