"Idén csak duplázzunk!" A legnagyobb befektetői hibák...

A befektetési stratégia teljes hiánya

A hazai befektetési piacon tevékenykedő szakemberektől is nem egyszer hallottunk már arra vonatkozó panaszokat, hogy ügyfeleik mindenféle koncepció nélkül vágnak bele a kereskedésbe. A CFA Institute intelmei szerint mindenek előtt ki kellene jelölni az út során irányadó keretfeltételeket, mint a befektetés tervezett időtávja, a kockázatvállalási hajlandóság foka, a befektethető összeg nagysága és az elvárt hozam.

Ezen játékszabályok lefektetése nélkül szinte csak vakon tapogatózik a befektető, aki ugyan belefuthat sikerszériákba, ez azonban csak tovább rontja a helyzetét, ekkor ugyanis jellemzően elbízza magát és sorra halmozza majd a profitgyilkos döntéseket hosszútávon.

Biztos, hogy diverzifikált a portfoliód? Gondold végig!

Legtöbb Olvasónknak minden bizonnyal a könyökén jön már ki a diverzifikáció szükségességét sulykoló szabály, az alapkoncepción így egy fokkal továbblépünk. Sok befektető gondolja úgy, hogy befektetési alapba pénzt tenni sokkal kevésbé kockázatos mint egyedi részvényeket venni, mely kétségkívül így is van, ezzel azonban még korántsem biztos, hogy megoldott a diverzifikáció.

Számos magánbefektető fejében tökéletes diverzifikációt jelent, ha több alap jegyét is megvásárolja, azt azonban már kevesen gondolják végig, hogy az alapdiverzifikáció nem feltétlenül jelent portfolió-diverzifikációt is. Könnyen lehet ugyanis, hogy a kiválasztott alapok teljesítménye nagymértékben összefügg, azaz akad olyan kulcstényező, mely mindegyikre egyirányú hatást gyakorol. Ekkor a kockázatot nem mérsékelte eléggé a megfelelőnek hitt diverzifikáció.

Sokan átesnek persze a ló túlsó oldalára is és portfoliójuk túlzott mértékű szétterítésével a befektetett összeg nagyságához mérten túl magas díjakat vállalnak. A két véglet között kellene megtalálni a középutat, melyhez gyakran befektetési szakértő segítségére van szükség a CFA Institute tapasztalatai szerint.

Tétre, helyre, befutóra...

Fontos, hogy a befektetést nem szabad egyfajta szerencsejátékként kezelni, a részvények nem versenylovak, melyek közül az éppen legjobban futót kell megvenni, vagy bejön, vagy nem alapon. A befektető nem részvényt vesz, hanem részesedést egy vállalatban, így a kiszemelt cég potenciális növekedési kilátásait kell mérlegelni, nem csupán hangzatos részvénynevekre fogadást kötni.

Drágán veszem...

Sokszor hallhatunk "egyszerű befektetőktől" olyan okosságokat, mint "olcsón veszem, drágán adom", ennek az alapkoncepciónak azonban sokszor a szöges ellentéte szokott megvalósulni. A legfőbb ok az igen drága hibára a hozam eszetlen hajszolása, mely sokakat arra késztet, hogy olyan befektetéseket eszközöljenek, melyek az elmúlt években jól teljesítettek, azt feltételezve - teljesen hibásan - hogy ez a teljesítmény folytatódik a jövőben is.

Az ilyen hibába eső befektetők általában rendelkeznek ugyan stratégiával, nem elég erősek azonban ahhoz, hogy be is tartsák azt, a rövidtávú piaci mozgásoktól elkábulva ugyanis gyakran taktikai és nem stratégiai alapon fektetnek be. Ennek persze az az eredménye, hogy a slágerpapírt sikerül csúcs-közelben megvásárolni, aztán pedig:

Olcsón adom...

Amikor rosszul sülnek el a dolgok és csökkenni kezd egy megvásárolt részvény árfolyama, akkor a legtöbben véletlenül sem gondolkodnak el az eladáson, csak akkor lennének hajlandók megszabadulni a papírtól "ha legalább a veszteség visszajönne". Ez teljesen hibás mentalitás, ha ugyanis valaki nem ismeri be, hogy hibázott, akkor még további hibákba menekülhet. A racionális befektetők belátják, hogy tévedtek, realizálják veszteségüket és befektetik pénzüket olyan papírokba, melyek jobb kilátásokkal rendelkeznek, ezzel szemben a veszteséget realizálni képtelenek hosszan ücsörögnek egy olyan papíron, mely korántsem biztos, hogy felfelé veszi az irányt. A stop-loss megbízás használata hatalmas veszteségtől kímélheti meg a helyesen gondolkodó befektetőket.

Adok-veszek, minden nap

A University of California tanulmánya rávilágít arra, hogy a túl gyakori kereskedés által felhalmozott tranzakciós költségek milyen jelentősen visszavethetik az elért hozamot. 1991-1996 között 64 615 magánbefektető portfolióját vizsgálták és azt tapasztalták, hogy a tranzakciós költségek figyelembe vétele nélkül az átlagos hozam 0,6 százalékponttal meghaladta a piaci hozamot, amennyiben azonban a költségekkel korrigálunk, máris 1,8 százalékponttal a piaci teljesítmény alá került a magánbefektetők átlagos hozama. A probléma kiküszöbölésére mindenképp a "buy-and-hold" stratégia a megoldás, melynek háttérbe kell szorítania az aktív kereskedést.

Mennyiért kötök? Jó kérdés...

A CFA Institute tapasztalatai szerint a legtöbb befektető meglehetősen nagy bajban van, amikor befektetési szolgáltatója díjairól kérdezik, az alapkezelői díjak és tranzakciós költségek tehát teljesítménybefolyásoló képességükhöz képest igencsak alulreprezentáltak a befektetői döntéshozatalban.

A média megmondja a tutit

Rengeteg befektető bízik a "breaking news" típusú híradásokban és a bennfentes tippekben, azt azonban sokszor elfelejtik, hogy a professzionális befektetők jóval szélesebb információbázisra építve hozzák meg döntéseiket, így a piacra kerülő hírek nagyon gyakran már tükröződnek az árfolyamban.

Adóoptimalizálás mindenek előtt

Az egyes befektetési döntések adóvonzatával ugyan kétségkívül tisztában kell lenni, a CFA Institute tapasztalatai szerint azonban sok magánbefektető betegesen próbál adót optimalizálni ahelyett, hogy a helyes befektetési döntésekre fókuszálna. Gyakran egy adótanácsadó segítsége jóval többet érhet mint az egyéni ügyeskedés.

"Idén csak duplázzunk!"

Pár szóban bőven elég kitérni arra, mi történik, amikor valaki teljesen irreális elvárásokat fogalmaz meg. Ez a hozzáállás gyakran túlzott kockázatvállalásra kényszeríti a befektetőt, aki képtelen belátni, hogy saját hozamteljesítményét bizonyos benchmarkokhoz kell mérnie, elvárásait pedig szintén ezek alapján kellene megfogalmaznia.

Ráérünk még...

Sokan egész egyszerűen azért nem kezdenek szisztematikus megtakarítási és befektetési program megvalósításába, mert véleményük szerint ráérnek még és egyébként sem értenek hozzá, azt se tudják, hogyan induljanak el. Miután a rendszeres megtakarításra és befektetésre rászokik valaki, a leggyakoribb hiba, hogy a folyamatos befektetés eredményeképpen előállt portfoliót túl ritkán értékelik, azaz nem nézik meg, hogy a ténylegesen kialakult helyzet megfelel-e a kitűzött stratégiának.

Csak akkor érezzük a kockázatot, amikor már késő...

A kockázatvállalási hajlandóságnak egy pénzben kifejezett értéke mellett pszichés oldala is van, amiről gyakran megfeledkeznek a befektetők. Azt szokás mondani, hogy aki hosszabb távon gondolkodik, az nyugodtabban tolhatja el portfoliója szerkezetét a kockázatosabb eszközök felé, ez az okoskodás azonban teljesen hiábavaló, ha a hosszú távú befektető bepánikol egy ideiglenes negatív irányú elmozduláson és esetleg fel is adja pozícióját a lehető legrosszabbkor.