Veszélyesek a bankok? Sokan otthon tartják a pénzt...

Pénzcentrum
2008. április 30. 10:30

A brit lakosság tizede gondolja úgy, hogy jobban teszi, ha inkább itthon tartja a megtakarított pénzét, mintsem befizetné azt egy bankszámlára. Itthon is ez a helyzet?

A Newcastle Lakásépítési Szövetkezet (Newcastle Building Society) most nyilvánosságra hozott tanulmányából kiderült, hogy idén már 11 százalék azoknak az aránya, akik nem teszik be bankba a pénzüket, a tavalyi 4 százalékkal szemben.

A megkérdezettek harmada (34 százalék) van azon a véleményen, hogy a pénzük a legjobb helyen egy lakásépítési szövetkezetben van, és mindössze 23 százalék állította, hogy még mindig a bankot tartja a legalkalmasabbnak a megtakarításai számára.

Szakértők szerint sajnos sokan vannak azon az eltúlzott véleményen, hogy a szövetkezetek és bankok mára túl kockázatossá váltak, ami lássuk be nem meglepő, ha a híreket olvasva minden második cikk arról szól, hogy melyik banknak mekkora vesztesége volt az Egyesült Államokban kialakult jelzálogpiaci válság miatt.

Itthon sem sokkal jobb a helyzet, nemhogy a legelőnyösebb pénzügyi konstrukciót nem leljük, de még a magán-befektetési hajlandóságunk is kirívóan alacsony.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A megtakarításaik kamatoztatására egyik befektetési formát sem választó magyarok aránya - a kelet-európai átlagot is felülmúlva - 75 százalék. A legnépszerűbb konstrukció hazánkban a döntésképes befektetők körében még mindig a bankbetét (11%) és az életbiztosítás (10%), a Nyugat-Európában már jól bevált nyugdíjalapokba a magyar befektetők mindössze 5%-a invesztál. Hiányos pénzügyi ismereteinkre már a jegybank is felfigyelt.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 12. 17:04
Előző cikkünkben megmutattuk, hol húzódnak 2026-ban a kereseti tizedek határai. Most kiszámoltuk, ho...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32