Mikor ébrednek az emberek átlagosan az egyes európai országokban? Hogyan függ össze a reggeli rutin a munkakezdéssel, az ingázással és a társadalmi ritmussal? Mutatjuk!
Miközben néhány héttel ezelőtt még a legtöbb vállalkozás számára komoly gondot jelentett a munkaerőhiány, most a koronavírus miatt hónapokon belül százezrek veszíthetik el az állásukat. Kíváncsiak voltunk, jelen pillanatban mégis milyen lehetősége van annak, aki állást keres.
Alig néhány hét leforgása alatt fenekestül felfordult a világ: pár hónapja még a csapból is az folyt, hogy a magyar gazdaság egyre erősödő problémája a munkaerőhiány. Március 26-án pedig már arról beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy ugyan még pontos adatok nincsenek, de
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a koronavírus-járvány nem a régóta várt egyensúlyt hozta el a munkaerőpiacon, hanem a munkanélküliségi ráta fog emelkedni és csökken majd a foglalkoztatás. Kíváncsiak voltunk, milyen lehetőségei vannak annak, aki most szeretne állást találni.
Érdekes a helyzet, ugyanis bizonyos szektorokban rengeteg emberre lenne szükség, ilyen a kereskedelem is. Ugyanakkor hiába szeretnének a kereskedelmi láncok új alkalmazottakat felvenni, ez most problémás, egy hatályos kormányrendelet megnehezíti a dolgot. A kialakult helyzet miatt sokan valamilyen online, távolról végezhető munkát szeretnének találni. A feladat nem lehetetlen, de az általunk megkérdezett állásközvetítő oldal tapasztalatai alapján úgy tűnik, a legtöbb munkaadó most kivár, a kiválasztási folyamatok is lelassultak.
Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs állásportál vezérigazgatója megkeresésünkre közölte, az elmúlt pár hétben kevesebb lett a passzív álláskereső, úgy tűnik, hogy akinek van stabil munkahelye, az inkább megbecsüli azt.
- tette hozzá. A koronavírus kirobbanásának következményeként a kiválasztási folyamat is teljesen átkerült az online térbe, telefonon, videóhíváson keresztül zajlanak az interjúk. Balogh-Mázi Mária véleménye szerint a nagyobb kihívást most az onboarding jelenti, vagyis az új munkaerő vállalatba történő integrálása, erre ugyanis kevés jó példa van a piacon.
Kirchner Csilla, a DreamJobs céges értékesítesi vezetője a Pénzcentrumnak arról beszélt, jelen pillanatban leginkább az IT szektort és az e-kereskedelemmel foglalkozó szolgáltatókat viselte meg legkevésbé a koronavírus okozta változás. Ezekben a szektorokban a home office-ra való átállás viszonylag gördülékenyen ment.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta a szakember, aki arról is beszélt, hogy az elmúlt másfél-két hétben a cégek többsége próbálta csökkenteni a költségeit, ez pedig érintette a HR-kiadásokat is.
"Épp emiatt a DreamJo.bs felajánlott egy ingyenes hirdetési csomagot. Az érdeklődés óriási, és azt mutatja, hogy a vállaltok igenis szeretnék fenntartani a kiválasztási folyamatokat" - mondta a szakember, aki szintén kiemelte, hogy az onboarding, a csapatba való integráció lehet most problémás. Épp ezért szerinte nagyon fontos, hogy a cégek megosszák egymással a tapasztalataikat, bemutassák a jó gyakorlatokat, hogy minél több példát lássunk arra, hogy hogy lehet céges közösséget, csapatot építeni teljes remote üzemmódban.
Milyen lehetősége van annak, aki most veszítette el az állását?
A Profession.hu a Pénzcentrum megkeresésére közölte, hagyományosan elhanyagolható nagyságrendű a távmunkában végezhető meghirdetett munkák aránya és ebben most sem látnak növekedést, igaz, csökkenést sem.
Ugyanakkor sok cég hirdetésénél még nem szerepel a távoli munkavégzés, hiszen a legtöbb vállalat az elmúlt napokon állt át csak a home office-ra.
A Profession.hu álláshirdetései alapján nagy igény mutatkozik a cégek részéről fizikai, segéd és betanított munkásokra, a gyártó és termelői szektorban is szükség van munkaerőre, ahogy az értékesítésben, kereskedelemben is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







