A meleg nyári napokon kevés dolog osztja meg úgy az irodai dolgozókat, mint a légkondicionáló.
Az ALDI munkatársai nem járnak rosszul a legtöbb cafeteria-elem kedvezményes adózásának megszűntetése után sem, hiszen a Pénzcentrum értesülése szerint, sok vállalattal ellentétben a diszkontlánc januártól felbruttósítva kifizeti az Erzsébet utalványok értékét a dolgozóknak.
Piaci szakértők szerint a hazai vállalkozások nem törik kifejezetten magukat, hogy a korábbi, kedvezményes adózású cafeteria-elemek helyett magasabb bért adjanak a munkavállalóiknak. A Pénzcentrum piaci értesülései szerint az ALDI azon kevés cégek közé tartozik, aki az általa korábban adott Erzsébet-utalványok értékét felbruttósítva januártól kifizeti a munkavállalói részére.
Értesülésünket igazolja az is, hogy ha most felmegyünk az áruházlánc karrieroldalára, akkor azt láthatjuk, hogy például egy raktári dolgozónak 8 órás műszakban havi bruttó 309 419 forint a kezdő fizetése. Az áruházlánc egy tavaly decemberi közleményében még az olvasható, hogy ugyanebben a munkakörben 301 900 forint lesz a kezdő fizetés 2019. január 1-jétől a magyarországi üzletekiben és biatorbágyi logisztikai központban, heti 40 órás munkaidőben.

Tehát már nem 301 900 forint a raktárosok kezdő bére, hanem 309 419 forint: rövid számolás után kiderül, hogy a két szám közti különbség a korábban adott Erzsébet-utalványok értékével egyezik meg.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







