16 °C Budapest

Idénymunkások, figyelem! Összegyűjtöttük az összes karanténszabályt

2020. május 15. 19:04

Megjelent a mezőgazdasági idénymunkások Magyarországra történő be- és kilépési feltételeiről, valamint az itt tartózkodásuk és a munkahelyi karantén szabályairól szóló rendőrségi határozat. Ennek kapcsán szakértők összegyűjtötték azokat a gyakorlati tanácsokat, amelyeket a gazdálkodóknak a veszélyhelyzet megszűnéséig érdemes szem előtt tartaniuk.

Az országos rendőrfőkapitány határozata a szomszédos országok azon állampolgáraira, valamint a magyar lakóhellyel nem rendelkező azon magyar állampolgárokra vonatkozik, akik az agrárágazat munkaerőigényének biztosítása céljából érkeznek Magyarországra - mondta el Baranyi Gábor, a Deloitte agrár- és élelmiszeripari üzletágának igazgatója. A jogszabály a határátlépés, valamint a munkahelyi karantén gyakorlati szabályait ismerteti.

1. Mikor, kinek és hogyan kell jelezni a mezőgazdasági idénymunkások belépési szándékát? 

Az agrárágazatban dolgozók munkáltatója a rendőrség honlapján közzétett, határátkelőként különböző e-mail címre a tervezett belépést megelőzően legalább 48 órával köteles egy cégszerűen aláírt kimutatást megküldeni. A kimutatást a tervezett belépést legalább 72 órával megelőzően a járványügyi hatóság részére is meg kell küldeni.

2. Mi szerepeljen a kimutatásban? 

A kimutatásnak tartalmaznia kell: a tervezett határátlépés helyét, a dolgozók nevét, személyazonosításra alkalmas okmányaik azonosító számát, a munkavégzés és a szállás helyét, valamint a munkavégzés tervezett időpontját. 

3. Mire figyeljünk Magyarországra érkezéskor?

Magyarország területére csak akkor léphetnek be az agrárágazatban dolgozók, ha a beléptetéskor elvégzett egészségügyi vizsgálat során a COVID-19 gyanúja nem merül fel. A belépés során be kell mutatni a munkáltatóval kötött érvényes és hatályos munkaszerződést vagy a munkáltató által a munkaviszony fennállásáról kiállított igazolás eredeti példányát. A dolgozóknak továbbá teljesítenie kell a jogszabályban meghatározott egyéb határátlépési és idegenrendészeti feltételeket is.

4. Melyek az itt tartózkodásra vonatkozó legfontosabb előírások?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szálláshelyet az agrárágazatban dolgozók csak munkáltató által szervezett módon, csoportosan és kizárólag munkavégzés céljából hagyhatják el. Az ellátásról és étkeztetésről a munkáltató köteles gondoskodni. 

5. Mi a teendő COVID-19 gyanú esetén? 

Amennyiben a mezőgazdasági idénymunkások betegségre utaló tüneteket észlelnek magukon, kötelesek erről a munkáltatót tájékoztatni és a munkavégzést abbahagyni. A munkáltató köteles a magán tünetet észlelő személyt elkülöníteni és a járványügyi hatóságot haladéktalanul (egy órán belül) telefonon tájékoztatni. 

6. Mikor és kinek kell jelezni a kilépési szándékot? 

A munkáltatónak a tervezett kilépést legalább 48 órával megelőzően szükséges bejelenteni az érintett határátkelőhely szerinti határrendészeti kirendeltségnek és a járványügyi hatóságnak.

"Fontos megjegyezni, hogy a változtatások eredményeképpen a jövőben az eddigi, határ menti ingázáson túl a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a hazai agrárágazat munkáiban, így biztosítva jelentős munkaerőtöbbletet a jelenlegi helyzethez képest a szektorban" - hívta fel a figyelmet Baranyi Gábor, a Deloitte agrár- és élelmiszeripari üzletágának igazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?