Budapest, 2020. november 7.Utasok szállnak fel egy metrópótló buszra a Nagyvárad téren 2020. november 7-én. Megkezdõdött a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni. A vonalszakasz felújítása a tervek szerint másfél évig tart.MTI/Bruzák Noémi

Húsbavágó bérkrízist okozott a horrorinfláció: rendkívüli prémiumot kapnak a BKV dolgozói

2023. január 31. 20:03

A vállalatvezetés döntésének értelmében bérmegállapodás nélkül is emelt összegű januári bért kapnak a BKV munkavállalói. A tárgyalások lezárásához szükséges egyeztetések tovább folytatódnak - írja közlekedési vállalat közleménye.

A munkavállalók érdekében – a szinte mindenkit érintő gazdasági nehézségek mérséklésére – a BKV menedzsmentje úgy döntött, hogy a januári béreket emelt összeggel fizeti ki. A januári emelés mértéke eseti jellegű, a 2023-as béremelés pontos mértékéről természetesen a tárgyalások lezárása után a felek által aláírt bérmegállapodás fog rendelkezni.

A mihamarabbi megállapodás reményében a tárgyalások hamarosan folytatódnak. A menedzsment felkérte a szakszervezeteket, hogy próbáljanak lépéseket tenni álláspontjaik egységesítésének irányába - írja a BKV Zrt. közleménye.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?