23 °C Budapest

Korlátokba ütközik a foglalkoztatottság további bővülése

MTI
2020. február 2. 09:03

A munkaerőpiac bővülése egyre inkább korlátokba ütközik. A közfoglalkoztatottak, a munkanélküliek, illetve az inaktívak további bevonásához elengedhetetlen a képzési lehetőségek bővítése, illetve a szakképzés további fejlesztése - állapították meg nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokat kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán reggel kiadott jelentése szerint a tavalyi negyedik negyedévben, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 38 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 52 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 9,5 ezerrel nőtt, a közfoglalkoztatottak száma 24 ezerrel csökkent. Ezzel egyidőben a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt, a munkanélküliek átlagos létszáma 12 ezerrel alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban és 8 ezerrel csökkent az előző, szeptember-novemberi három hónapos időszakhoz képest, amikor 3,5 százalékos volt a ráta.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője megállapította: bár a foglalkoztatottak száma nőtt, a gazdaságilag aktívak száma már három hónapja enyhe csökkenést mutat, ami szintén hozzájárul a munkanélküliségi ráta mérsékelt javulásához. Előre tekintve továbbra is úgy látja, hogy jelentősebb maradhat a munkaerőpiaci fluktuáció, de a munkanélküliségi mutatókat ez érdemben nem érinti, 2020-ban is 3,5 százalék körül ingadozhat a ráta. Mindez azt jelenti, hogy a munkaerőpiac bővüléséből eredő gazdaságélénkítő hatás gyakorlatilag megszűnik, ami hozzájárul a GDP növekedési ütemének idei lassulásához. 

Ezzel szemben a továbbra is dinamikus bérnövekedés még segítheti a fogyasztás bővülését.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szintén arra mutatott rá, hogy a munkaerőpiac bővülése egyre inkább korlátokba ütközik. Néhány jelentősebb iparágban kezdi éreztetni hatását a világgazdasági lassulás. Számítása szerint versenyképesebb uniós tagállamokkal összehasonlítva még megközelítőleg 4 százalékponttal javítható lenne a foglalkoztatási ráta, ami további 250 ezer új álláshelyet jelentene. Hozzátette: a munkaerőpiacon belüli átrendeződés, a versenyszféra növekedése és a közfoglalkoztatás, valamint a közszféra csökkenése viszont egy huzamosabb ideje fennálló tendencia, ami egyértelműen kedvező a munkaerőpiac hatékonysága és az adófizetői bázis szempontjából.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint lényegében a teljes foglalkoztatottságnál tart Magyarország, a tavalyi 3,4 százalékos munkanélküliségi ráta gyakorlatilag megfelel a teljes foglalkoztatottságnak. A gazdaság most elért arra a szintre, amikor már látványos javulást nem lehet elérni munkanélküliségi mutatókban. Magyarország foglalkoztatási rátája már megfelel az OECD-átlagnak. Ennek az elérése volt a könnyebbik feladat, az elithez való csatlakozás nehezebb lesz. Magyarország 70,1 százalékos foglalkoztatottsági mutatóval szerepel az OECD-nél, az élbolyba tartozó Izland, Svájc, Hollandia, Svédország, Németország, Új-Zéland és Japán 77-83 százalékos mutatóval rendelkezik - emelte ki a K&H szakértője.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szemléletváltásra és új lépésekre van szükség ahhoz, hogy a foglalkoztatottsági ráta további emelkedésnek induljon. A vállalatoknak nyitniuk kell a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka irányába és ehhez fejlesztésekkel meg kell teremteniük a megfelelő hátteret. A csökkent munkaképességűek helyét is meg kell találni a rendszerben, megfelelő munkát kell nekik biztosítani. Fokozni kellene a mobilitást is. Erre az egyik megoldás lehet a munkába járásra fordított idő lerövidítése, de az is, ha az érintettek oda költözhetnek, ahol van munkalehetőség a számukra - fejtette ki Németh Dávid.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője megállapította, hogy a tavalyi negyedik negyedévben ismét dinamikusan emelkedett a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor az is látható, hogy a jelenlegi képzettségi szint mellett egyre kisebb tartalékok vannak a munkaerőpiacon. A közfoglalkoztatottak, a munkanélküliek, illetve az inaktívak további bevonásához elengedhetetlen a képzési lehetőségek bővítése, illetve a szakképzés további fejlesztése, szögezte le. Az idei évben a lassabb gazdasági növekedés és a csökkenő munkaerő-tartalék miatt várhatóan mérsékeltebb ütemben emelkedik majd tovább a foglalkoztatottak száma - vélekedett a Századvég elemzője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem