Kihúzták a Hatoslottó 42. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 1,14 milliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Nagyon nem egyszerű dolog jól elkölteni egy milliárdos lottónyereményt - sokan képtelenek feldolgozni a hatalmas összeggel járó felelősséget.
Hosszú hónapok óta halmozódik az ötöslottó főnyereménye: ezen a héten 2,6 milliárd forintot nyerhet az, aki eltalálja mind az öt nyerőszámot.
A Pénzcentrum az elmúlt héten azt mutatta meg, hogyan érdemes jól elkölteni ennyi pénzt, hogyan fektessük be, milyen módon kamatoztassuk.
Most öt olyan lottónyertest mutatunk, akik hatalmas összeget nyertek, mégsem tudtak bánni vele. Volt, aki elbulizta, volt, aki a barátaira költötte, és volt olyan is, aki kidobta a nyertes szelvényt.
5. Kétszer nyert, de eljátszotta
Az amerikai Evelyn Adams a nyolcvanas évek közepén kétszer is nyert a lottón, 1985-ben és 1986-ban. Összesen 5,4 millió dollárral (mai árfolyamon számítva 1,4 milliárd forinttal) lett gazdagabb.
Két év alatt azonban konkrétan az egész vagyonát eljátszotta - leginkább kaszinókban szórta a pénzt. Úgy tudni, azóta egy lepukkant lakókocsiban él.
4. Tragédia a hatalmas szerencse után
Gerald Muswagon 1998-ban 10 millió dollárt (2,7 milliárd forintot) nyert a kanadai lottón.
A férfi hét év alatt elbulizta és elitta a hatalmas vagyont. Ezzel a pazarlással viszont már nem tudott megbirkózni: 2005-ben szülei garázsában felakasztotta magát.
3.Takarítónő lett a milliomosból
Az is előfordul, hogy valaki egyszerűen túl fiatal egy nagy nyereményhez. Az angol Callie Rogers mindössze 16 éves volt 2003-ban, amikor 1,9 millió fontot (mai áron 788 millió forintot) nyert a brit lottón.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A fiatal nő egyszerűen nem tudott bánni a pénzzel: bulizásra, utazásra, baráti ajándékokra költötte - és a gyerekeinek is megvett mindent. A hírek szerint jelenleg takarítónőként dolgozik, családjával nagy szegénységben él.
(A magyar szabályok szerint 18 év alattiak nem játszhatnak szerencsejátékot, így lottót sem.)
2. "A lottónyeremény a legrosszabb dolog volt, ami történhetett velem"
A texasi Billie Bob Harrell 1997-ben 31 millió dollárt (8,4 milliárd forintot) nyert a lottón. A férfi a nyeremény felvétele után azonnal elkezdte osztogatni a pénzt: adott a családjának, a barátainak, sőt, még a helyi gyülekezet javára is jótékonykodott.
Másfél év múlva gyakorlatilag semmije sem maradt. Mielőtt öngyilkos lett, egy ismerősének elmondta, hogy a lottónyeremény a legrosszabb dolog volt, ami csak történhetett vele.
1. A legnagyobb bukta
Minden idők legnagyobb fel nem vett lottónyereményeként tartja számon a szaksajtó azt az 1994-es brit esetet, amikor a szerencsés pár kidobta a nyertes szelvényt.
Martyn Tott és felesége családi számaikat játszották meg: a férj születésnapja (július 6), a feleségé (augusztus 7), a pár életkora, amikor találkoztak (23 és 32), és a férj nagymamájának házszáma (44). A számokkal mai árfolyamon átszámítva 1,3 milliárd forintot nyertek.
A szelvényt azonban kidobták, soha nem lett meg. Azt a lottótársaság is elismerte, hogy feladták a szelvényt, a pár tudta a feladás pontos időpontját, körülményeit, azt is tudták bizonyítani, hogy hétről hétre ugyanazokkal a számokkal játszottak. A hatalmas összeget azonban nem fizették ki nekik - jótékony célra fordították.
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







