13 °C Budapest

Káosz a családi adókedvezmény körül: hogyan töltsük ki a bevallást?

Pénzcentrum
2013. április 17. 12:35

Alapos fejtörést okoz a magánszemélyeknek a családi adókedvezményre vonatkozó sorok kitöltése az adóbevallásban. Ilyen helyzet például, amikor év közben változik a kedvezményre jogosultság, illetve a kedvezmény megosztása a házastársak, élettársak között.

A 2012. évre vonatkozó adóbevallási nyomtatvány 03-as lapján kell feltüntetni az eltartottak adatait a családi kedvezményhez. A nyilatkozat kitöltése azonban egyáltalán nem egyszerű - hívja fel a figyelmet Angyal József okleveles adószakértő.

Az egyik nagy probléma, amellyel szembesülnek az adózók, hogy nem lehet feltüntetni a nyilatkozaton az év közbeni változásokat. Ilyen eset például, ha a gyermek tavaly júniusban befejezte a középiskolai tanulmányait. Az érintett gyermek után ugyanis csak 6 jogosultsági hónapra jár a családi kedvezmény. Ha ősztől egyetemen továbbtanult, akkor további 6 hónapra eltartottként vehető figyelembe. (Ha az érintett gyermek középfokú tanulmányokat folytat például érettségi után, akkor annak a tanévnak a végéig jár utána a családi adókedvezmény, amelyik évben betölti a 20. életévét.)

Tételezzük fel, hogy egy magánszemélynek 2012. január elsején két középiskolás és egy főiskolás gyermeke volt. Az egyik középiskolás gyermek szeptembertől nappali tagozatos egyetemre járt, így júliustól - az idősebb testvéréhez hasonlóan - már őt is csak eltartottként lehetett figyelembe venni (feltéve, ha nem rendelkezik önálló jövedelemmel, akkor ugyanis már nem lehet eltartottként sem figyelembe venni az adókedvezmény érvényesítésekor).

A törvény szerint a családi kedvezmény jogosultsági hónapokra jár. A példabeli esetben az egyetemre felvett gyermeknél ez 6 hónap, míg a középiskolásnál 12 hónap. Ez összesen 18 hónap, amely után - a három gyermekesekre vonatkozó havi 206 250 forinttal - összesen 3 millió 712 ezer 500 forint adóalap-kedvezmény jár.

És itt szembesülnek a problémával az adózók. Ha a 03-as lapot a szeptember utáni állapotnak megfelelően töltik ki, akkor 1 kedvezményezett eltartottat (1-es kód) és kettő eltartottat (2-es kód) kell jelölniük. Ebben az esetben azonban a 1253-A lap 21. sorában a nyomtatványkitöltő csak 12 x 206 250, azaz összesen 2 millió 475 ezer forintot fogad el, szemben a törvény szerint járó 3 millió 712 ezer 500 forinttal.

A magánszemély akkor tudja maximálisan kihasználni a törvény alapján neki járó kedvezményt, ha az év közben legkedvezőbb állapotot tünteti fel a bevallásában. Vagyis az adott esetben az év egészére két gyermeket jelöl meg kedvezményezett eltartottként, és egyet eltartottként.

Itt a kiskapu a háromgyermekes élettársaknak

A családi adóalap-kedvezmény bevezetése óta tart a vita arról, milyen összegű adókedvezményre jogosultak azok a magánszemélyek, akik élettársi közösségben nevelnek három- vagy több korábbi kapcsolatokból született, illetve közös gyermekeket. Az adóhatóság értelmezése szerint mivel mindkét fél csak a saját vér szerinti gyermeke után jogosult családi pótlékra, ezért csak azok után veheti igénybe a családi adókedvezményt is.

Amikor azonban a kedvezmény megosztásával élnek ezzel a lehetőséggel, azzal szembesülnek, hogy nem tudják ezen felfogás szerint kitölteni a bevallásukat.

Példaként vegyünk egy élettársi kapcsolatot, ahol az anyának van kettő, előző kapcsolatából született gyermeke. Az anya a múlt évben gyesen volt, így nem kell adóbevallást kitöltenie. Élettársa egyáltalán nem vehet igénybe saját jogán családi adókedvezményt, ellenben megosztás révén 2 x 62 500, éves szinten 1 millió 500 ezer forint adóalap-kedvezményre jogosult élettársa gyermekei után.

Hogyan töltse ki az adóbevallását? Az adóbevallás 155. sora a következőképpen szól: "az előzőekben felsorolt eltartottakra tekintettel igénybe vehető családi kedvezmény összegét egymás között megosztottuk". Ahhoz, hogy a férfi megosztva igénybe tudja venni az adókedvezményt az élettársa korábbi kapcsolatából született gyermekei után, az ő bevallásában az élettársa gyermekeire vonatkozó adatokról kell nyilatkoznia.

Vegyünk egy másik élettársi családmodellt, amelyben az anyának van kettő, előző kapcsolatából született gyermeke, és egy közös gyermeke az új élettársával. Ebben az esetben az élettárs csak akkor tud a megosztás lehetőségével élni, ha az anya két kapcsolatba hozott gyermekét is kedvezményezett eltartottként tünteti fel a saját bevallásában. Ebben az esetben viszont a nyomtatványkitöltő azt is megengedi majd, hogy a magánszemély összesen 3 x 206 250 forint adóalap-kedvezményt vegyen igénybe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az említett családmodell esetében az adóhatóság jogértelmezése szerint a közös gyermekre eltérő összegű családi kedvezmény jár, ha a szülők élettársi kapcsolatban élnek attól függően, hogy az előző kapcsolatából két gyermeket hozó nő, vagy az élettársa veszik-e igénybe az adókedvezményt. Vagyis a közös gyermek után az anya 206 250, az apa viszont csak 62 500 forinttal csökkentheti az adóalapját.

Ha viszont a két fél összeházasodik, akkor teljesen mindegy, ki a vér szerinti, illetve ki a korábbi kapcsolatokból született gyermek. Az említett családmodellek esetén a nő és a férfi is jogosultak a házastársuk korábbi kapcsolatából született gyermek, gyermekek után is a maximális adókedvezményre.

Mit mond a minisztérium?

Megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, "létezhet-e, hogy ugyanazon gyermek után más összegű adókedvezmény jár, ha azt az egyik, illetve ha a másik jogosult szülő veszi igénybe? Mi történik akkor, ha az említett élettársi kapcsolatban az anya gyesen van a közös gyermekkel, nincs adóköteles jövedelme, így nem nyújt be bevallást? Hogyan tud az őt három gyermek után megillető adókedvezmény megosztásának lehetőségével élni az élettársa?"

Kérdésünkre a következőt írta a szaktárca, amit szó szerint idézünk: "a NAV és a Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja szerint is a válasz az, hogy az adóelőleg megállapítása során előfordulhat ilyen különbség, azonban az említett esetben, az éves adóbevallás benyújtásakor a családi kedvezmény megosztásának lehetősége ezt a különbséget megszünteti.

Azaz, ha egy anyának két, előző kapcsolatából született gyermeke van, majd élettársától születik egy harmadik gyermeke, akkor az élettárs év közben nem, de az adóbevallásának benyújtásakor már mindhárom gyermek után igénybe veheti a maximális családi kedvezményt".

Ellenőrizhetetlen, ki, kinek a gyermeke után vesz igénybe adókedvezményt

Egy pótlapot kellett volna beiktatni az adóbevallásba ahhoz, hogy ellenőrizni lehessen, ki, milyen kedvezmény igénybe vételére jogosult - véli Angyal József. A 03-as lapon kellene megadni azoknak az eltartottaknak, kedvezményezett eltartottaknak az adatait, akik után a bevallást benyújtó magánszemély jogosult az adókedvezményre. A pótlapot akkor kellene kitölteni, ha a magánszemély megosztja az adókedvezményt. A pótlapon azt kellene feltüntetni, hogy a házas- vagy élettárs még hány további kedvezményezett eltartott vagy eltartott után vehet igénybe adókedvezményt.

Az adóbevallásból jelenleg nem lehet azt sem megállapítani, hogy a magánszemély házastársával vagy élettársával osztja meg az adókedvezményt, ezért Angyal József véleménye szerint ellenőrizhetetlen. Összegezve: a három- vagy több gyermeket élettársi kapcsolatban nevelők csak úgy tudják megosztani a családi adókedvezményt, ha az élettársuk előző kapcsolatából született gyermekét, gyermekeit is kedvezményezett eltartottként tüntetik fel a bevallásban. Ebben az esetben viszont a három-, illetve többgyermekeseknek járó, magasabb összegű adókedvezményt engedi meg az adóhatóság nyomtatványkitöltő szoftvere.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem