A jól kereső, kétgyerekes párokat ösztönözheti leginkább a gyerekek után járó adókedvezmény a harmadik utód vállalására - írja a Népszabadság.
A lapnak nyilatkozó szakértők szerint a változtatások segítséget jelenthetnek az úgynevezett Ratkó-unokák (az 1974 és 1978 között született, utolsó nagy létszámú generáció) számára, hogy rászánják magukat a második vagy harmadik gyerek vállalására. Ez azt jelentheti, hogy már 2012-re emelkedhet a születések száma.
Ezzel együtt a szegények gyermekvállalása viszont csökkenhet, és várhatóan az alsó középosztály termékenysége sem fog nőni. További probléma az új szabályokkal, hogy nem segítenek a pályakezdő, alacsony jövedelmű párokon, nem ösztönzik őket arra, hogy még a húszas éveikben merjék vállalni első gyereküket.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







