Őfelsége Titkosszolgálata komoly problémákkal küzd: egyre öregebbek ugyanis az MI6 kémei. A szervezet vezetői azt szeretnék, ha sokan még a nyugdíjazásuk után is dolgoznának.
Ez a szándék elsősorban azzal magyarázható, hogy a terrorizmus és a gazdasági bűncselekmények fokozódó nyomásában még mindig nagy szükség van az idősebb kollégák szaktudására.
"Egyszerűen szükségünk van a veteránok tapasztalataira, ezért nem tartom jó ötletnek, hogy mindenképp nyugdíjazzuk őket"- mondta John Scarlett, a szervezet vezetője múlt heti parlamenti meghallgatásán.
Nagy-Britanniában az idős titkosszolgálati alkalmazottaknak - mint minden kormányzati tisztviselőnek - 65 éves koruk elérése után kötelezően nyugdíjba kell vonulniuk.

A Gordon Brown vezette kabinet ezért hamarosan dönthet arról, hogy állományban maradhatnak a 65 évet betöltött kémek is. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a nyugdíjkorhatár elérése utáni munkát nem csak a titkosszolgálat munkatársai, hanem minden köztisztviselő számára lehetővé teszik.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az MI6-nél is jelentős létszámbővítést hajtottak végre a 2001-es terrortámadások, és a 2005-ös londoni merényletek után. Jelentések szerint azonban a szigetországnak egyre súlyosabb terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








