Reuters-poll: nem várható hétfőn kamatcsökkentés - jelentősen lefelé módosult a GDP-prognózis
Az elemzők tovább mérsékelték előrejelzéseiket a gazdasági növekedés mértékére a Reuters májusi felmérésében. A felmérésből kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank az elemzői várakozások szerint 25 bázisponttal csökkenti irányadó kamatát június végéig, ezzel tovább lassítva a monetáris lazítás ütemét. Megoszlanak a vélemények arról, hogy erre a vágásra már hétfőn sor kerül, vagy csak júniusban. A többség szerint a bank egyelőre kivár. A portfolio.hu tegnapi felmérése ezzel ellentétes eredményt hozott ki, a 23 megkérdezett szakértő közül 14 számított egy óvatos kamatcsökkentésre. (Érdemes megjegyezni, hogy mindkét felmérésben mindössze 6 szakértő neve közös.) A Reuters devizakereskedőket is megkérdezett a kérdésről, akik ugyanakkor nem zárnak ki egy hétfői csökkentést.
A felmérésben folytatódott az a tendencia, amelyben az elemzők idén szinte hónapról-hónapra csökkentették előrejelzéseiket a gazdasági növekedés ütemére. A legnagyobb mértékben az első negyedéves adat változott. Miután a KSH-Ecostat nemrégiben 3 százalék körüli becslést tett közzé, az elemzők ugyanerre a szintre módosították konszenzusukat a múlt havi 3.5 százalékról. Ugyanakkor 2005-re kéttizeddel 3.4 százalékra, 2006-ra pedig egytizeddel 3.6 százalékra csökkentették az előrejelzést. Így mindkét esztendőre már négytized százalékponttal kisebb gazdasági növekedést valószínűsítenek, mint az év elején.
2005.05.17 10:07
3% növekedés az első negyedévben - Ecostat gyorsbecslés (3.)
A csökkenő növekedést előre vetítő GDP-prognózisok az ipari termelés teljesítményére vonatkozó várakozások mérséklődésével párhuzamosan következett be. Az idei évre 4.85, 2006-ra pedig 6.0 százalékos ipari bővülést vár a piac, 65, illetve 80 bázisponttal kevesebbet, mint egy hónapja.
A felmérés szerint némileg emelkedett az államháztartás idei hiányára vonatkozó elemzői konszenzus. A nyugdíjreform kiadásaival korrigálatlan adatok szerint a GDP 5.2 százalékának megfelelő hiányt várnak az elemzők, egytizeddel többet, mint egy hónapja és fél százalékponttal többet, mint a hivatalos cél.
A változás a Pénzügyminisztérium új költségvetési előrejelzéseinek tegnapi publikációját követi. A minisztérium szerint szeptemberre a pénzforgalmi szemléletű hiány eléri az egész éves célt, de a decemberre várt többlet segítségével tartható az éves előirányzat. Elemzők szerint azonban az áfavisszautalások, a gyógyszertámogatások lehetséges felfutása és egyéb tényezők a költségvetési kiadások növekedésével járhatnak, a lassuló gazdasági növekedés pedig bevételektől foszthatja meg az államot.
Az elemzők szerint a gazdasági növekedés lassulása logikussá tenné a kamatok további lazítását, de a külföldi befektetők csökkenő kockázattűrése és az ezzel egyidejű aggodalmak az államháztartás egyensúlya miatt behatárolják a jegybank mozgásterét.
Nem változott az a várakozás, hogy idén is, jövőre is még fél százalékponttal mérséklődhet a jegybanki alapkamat. Ez jelenleg 7.5 százalék, öt százalékponttal kisebb, mint tavaly márciusban, amikor az MNB a lazító ciklusba lépett.
Az idei fél százalékos csökkentésre az elemzők szerint akár néhány hónapon belül sor kerülhet a forintválság veszélye nélkül. Egy hónapja még 7.25 százalékra tették a rövid távon még "kockázatmentesnek" tekintett kamatküszöböt, most már csak 7 százalékra.
A kamatcsökkentések időzítése - bizonytalanságok
Megoszlanak azonban a vélemények arról, mikor teheti meg az MNB Monetáris Tanácsa a következő lépést. A többség - 17-ből 10 elemző - szerint a hétfői kamatmeghatározó ülésen még nem. A konszenzus szerint ugyanakkor júniusban már 7.25 százalék lesz az alapkamat, bár négy elemző szerint még a jövő hónapban sem lép a jegybank.
Mindez azt mutatja, hogy az elemzők nem változtattak egy hónappal ezelőtti konszenzusukon a kamatlazítás további lassulásáról. Áprilisban a korábbi hónapok 50 és 75 bázispontos lépései után már csak negyed százalékpontot csökkentett az MNB, most pedig a várakozás szerint már csak két hónap alatt vág majd ugyanennyit.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Eddig a devizakereskedők voltak az óvatosabbak
A következő lépés időzítését illető bizonytalanságot ugyanakkor az is jelzi, hogy a devizakereskedők ezúttal némileg nagyobb arányban számítottak egy jövő hétfői 25 bázispontos kamatcsökkentésre, mint az elemzők. A kereskedők a közelmúltban általában pesszimistábbak voltak, attól való félelmükben, hogy a befektetők kockázattűréséhez mérten túl nagy kamatcsökkentéssel az MNB a 2003-as heves forintmozgások megismétlődését vonhatná a piacra.
Egy szerda délutáni felmérésben azonban a megkérdezett 16 kereskedő fele már hétfőre valószínűsített egy negyed százalékpontos csökkentést, és nyolcan számítottak változatlan kamatokra.
Sokan közülük megjegyezték, hogy bármelyik döntésnek szinte ugyanakkora a valószínűsége, ugyanakkor azt is elmondták, hogy a forint mozgásait inkább ez euró dollár elleni árfolyama, illetve a lengyel zloty befolyásolják mostanában, a belföldi hírek pedig egyelőre a háttérbe szorulnak.
A kereskedők szerint a kamatdöntés utáni napokban vélhetően 251 és 253.50 között mozog majd a forint az euróval szemben, tehát az utóbbi napok sávjában. Az elemzői konszenzus a félév végére 252.50-es, az év végére 253, 2006 végére pedig 254-es árfolyamot valószínűsített.
Kicsit magasabb infláció
Az elemzők hajszálnyival emelték előrejelzéseiket az infláció éves ütemére: decemberre 5 bázisponttal, 3.8 százalékra, a jövő év utolsó hónapjára pedig 10 bázisponttal 3.6 százalékra
A konszenzusok továbbra is az MNB célsávjaiban, annak is a közepéhez közel maradtak. Az inflációs várakozások tehát elvileg hagynak teret a kamatcsökkentésnek. A hétfői kamatdöntéssel egyidőben az MNB közzéteszi negyedéves inflációs előrejelzéseit is. Korábbi, februári jelentésének 2005 és 2006 végi előrejelzései (3.6%, illetve 3.4%) kéttized százalékponttal alacsonyabbak voltak a jelenlegi elemzői konszenzusoknál. Májusban az elemzők szerint a korábbi két hónap növekedése után ismét csökken az infláció, az áprilisi 3.9 százalékról 3.4 százalékra.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Karácsony Gergely: a bíróság megtiltotta a kormánynak, hogy több pénzt emeljen le a főváros számlájáról
- Mindenhol ott van a koronavírus, néhány régióban terjed is - térkép
- Kilencezer kézfogás a magyar iskolaválasztásért – a Rákóczi Szövetség kiemelten támogatja a külhoni diákokat
- Doppingvétség miatt hároméves eltiltás kapott a vb-érmes magyar sportoló
- Asztalra csapnak a kórházi beszállítók: azonnali adósságrendezést követelnek
- Rendőri akció miatt lehetett gigadugó Szentendrén
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


