BÁT integráció: a BÉT igazgatóságának véleménye

Pénzcentrum
2004. február 19. 11:06

A BÁT integráció tárgyalása Jaksity György prezentációjával indult, amelyben a BÉT elnöke nem felejtette el megemlíteni, hogy az új menedzsment nyereségesre fordította a céget. Jaksity prezentációjában támogatta a BÁT integrációt, miközben a KELER tulajdonrész átvétele indokaként a jó pénzügyi befektetést, és a BÉT lehetséges tőzsdeérettségét hozta fel. A KELER saját tőkéje 12.4 mrd Ft, készpénz állománya 11.4 milliárd forintra rúg. Jaksity hangsúlyozta, hogy a KELER biztonságos működéséhez 8-10 milliárd forint kell, így jelentős pénzt onnan nem lehet kivonni. Az integrációs folyamatok érdekében - Jaksity elmondása szerint - a BÉT az elmúlt időszakban többször tárgyalt a BÁT-tal, amelyek során egyre finomodott a közös álláspont. A BÁT integráció a BÉT szempontjából új termékeket, növekvő derivatív forgalmat jelenthet. A közös tevékenység költséghatékonyságot okozhat. A BÉT fenn kívánja tartani a gabona piacon a nyílt kikiáltást. Jaksity, illetve a BÉT a BÁT üzleti értékét 30-100 millió forint közé becsüli. A BÉT a BÁT KELER részesedésének megvásárlását saját pénzeszközökből és a KELER osztalékból kívánja finanszírozni. Hitelt a BÉT nem akar felvenni. A BÉT a készpénzértéknél (11.4-11.5 milliárd forintos összege negyede) nem kíván többet fizetni a KELER részesedésért.

A közgyűlés csaknem egyhangúan támogatta az integrációról szóló igazgatósági beszámolót (bevalljuk, hogy csak a portfolio.hu kiadója, a Net-Média Rt. tartózkodott, mivel képviselője a cikk írásával volt elfoglalva...)

A következő napirendi pont már magának az integrációnak a támogatása.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2023.10.03 16:27
Annyiféle angle-ből vizslatják már az AI hatását, nehéz újat mondani. Az olvasás (a komoly olvasás...
hrdoktor  |  2023.10.02 06:32
Minden cég, szervezet számára felbecsülhetetlen érték, ha összejön egy jól képzett, együttműködő, el...
perfekt  |  2023.09.26 11:56
Bár az OKJ-képzési rendszer tavaly év végén teljesen kifutott, de még mindig az érdeklődők 80 százal...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. október 3. kedd
Helga
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM