6 °C Budapest

Rengeteg magyar esik áldozatul a hitelcsapdának: egyszerűbb a megoldás, mint hinnék

2020. március 18. 16:30

Nagyon sok magyar vesz fel személyi kölcsönt azért, hogy ideiglenesen problémás anyagi helyzetét egyensúlyba hozhassa hosszútávon. Azonban ha rendelkezünk lakáshitellel, sokszor a JTM korlátok miatt előfordulhat, hogy a kívánt személyi hitelösszeget nem vehetjük fel a bankban. Mi most utánaszámoltunk, hogy egyes jövedelmi sávokban mekkora személyi kölcsönre számíthatunk, a meglévő kisebb vagy nagyobb összegű lakáshitelünk mellett.

Már régóta írunk arról, hogy hazai viszonyokhoz képest milyen magas mértékű a magyarok eladósodottsága: a tavalyi évben a lakáshitelek állománya több, mint 3600 milliárd forint volt, míg a személyi hitelek felvétele erősödő tendenciát mutat, és az állomány közelít a 900 milliárd forinthoz.

Ha megnézzük, hogy mire is veszünk fel ilyen temérdek mennyiségű hitelt, akkor a lakáscélú hitelek esetében a használt lakásvásárlás a legnépszerűbb cél, és csak ez után jön az új lakás vásárlás vagy felújítás. Ez logikus is, hiszen a lakáshitelt nem is lehet másra költeni, mint lakáscélra. A személyi hitelek viszonyában azonban múlt héten írtuk, hogy szinte fej-fej mellett a két legjellemzőbb hitelcél a lakásfelújítás és az anyagi helyzet egyensúlyba hozása, de sokan fordítják autóvásárlásra a kölcsönüket. Így természetes, ha felmerül a kérdés, hogyha váratlan kiadásaink finanszírozásához személyi kölcsönhöz kell folyamodnunk, akkor vajon lehetséges-e ez egyáltalán számunkra, ha már rendelkezünk lakáshitellel. A válasz alapvetően igen, lehet párhuzamosan lakáscélú hitelünk és személyi kölcsönünk is azzal a kitétellel, hogy megfelelünk a hatályos JTM szabályozásoknak.

Pénzre lenne szükséged? Keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát!

A JTM, azaz a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató azt mutatja meg, hogy milyen arányban terhelhető hitellel a rendszeres havi jövedelmünk. Ez a mutató vonatkozik minden egyes 200 ezer forint feletti hitelösszegre. A JTM része az MNB által kidolgozott adósságfék rendszernek, amely a lakosság túlzott eladósodottságát hivatott kiküszöbölni, így vonatkozik minden hiteltermékre, még a babaváró és a CSOK hitelekre is.

A grafikonon a hatályos JTM korlátokat szemlélhetjük meg, a fix hitelekre vonatkozóan. Itt láthatjuk, hogy vajon ha rendelkezünk lakáshitellel, mekkora összegű személyi hitelt igényelhetünk a szabályozásokra való tekintettel. Ugyanis fontos tudni, hogy minden felvett hitel beleszámít a JTM-be, tehát ha új hitelt szeretnénk igényelni, a régebben már felvett hiteleink törlesztőit is bele kell számolni. Ehhez több konkrét példát, és jövedelmi sávot vizsgáltunk meg, hogy azokban egyszerre mekkora lakáshitelt és személyi kölcsönt igényelhetünk.

A lakáshitelek esetében az egyszerűség kedvéért 5 százalékos kamattal számoltunk, a személyi kölcsönöknél pedig a nagy szórásra való tekintettel segítségül hívjuk a Pénzcentrum kalkulátorát a konkrét ajánlatokhoz. Egy a tavalyi év adatai alapján átlagosnak mondható 1,8 millió forintos hitelösszeget néztünk meg, 5 éves futamidővel.

A táblázatban láthatjuk, hogy a kalkulátorunkból az UniCredit 8,04 százalékos ajánlata a legkedvezőbb THM tekintetében. Szorosan mögötte a CIB Bank 8,17 százalékos, és a Raiffeisen 8,71 százalékos személyi kölcsöne. De egyszámjegyű THM-en vehetünk fel kölcsönt az MKB Banknál is.

Olcsó személyi hitelekért keresd fel a személyi hitel kalkulátorát!

A lakáshitelek esetében kettő nagyságrendet vizsgálunk: ha egy 10 millió forintos fennálló tartozásunk van lakáscélú hitelben, és ha egy 20 millió forintos lakáshitel tartozásunk van. Mindkét verziónál arra vagyunk kíváncsiak, hogy ekkora meglévő tartozás mellé, mennyi személyi hitelre vagyunk jogosultak a JTM korlátok fényében. Természetesen a futamidő terén is két lehetőséget adunk meg, első esetben 10 éves, második esetben 20 éves futamidővel végeztünk számításokat, a következő jövedelmi sávokra:

  • 150 000
  • 250 000
  • 350 000
  • 500 000

Ez utóbbi elsőre kiemelkedően magas jövedelemnek tűnhet, de fontos megjegyezni, hogy adóstársak bevonásával az 500 ezer forintos havi nettó jövedelem, két 250 ezer forintos jövedelemből is összerakható. Mivel fix hitelekkel számolunk, ezért a JTM-korlát maximum 50 százalék lehet. Nézzük a konkrét helyzeteket!

Ha kis összegű lakáshitelünk van

Hogyha egy 10 millió forintos lakáshitel-tartozásunk van, és kis jövedelemmel, 150 ezer forinttal rendelkezünk, akkor 10 éves futamidőn semennyi személyi hitelre nem leszünk jogosultak, sőt, ebben az esetben a teljes lakáshitel-összeget sem kaphatjuk meg, hiszen a havi törlesztőnk körülbelül 103 ezer forint lenne. Ha 20 évre toljuk a futamidőt, akkor más a helyzet, 63 ezer forint körüli törlesztőnk lesz. Ha csak ezt nézzük, akkor csak 500 ezer forint személyi hitelt vehetünk fel a meglévő lakáshitel mellé.

250 ezer forintos jövedelemmel, és 10 millió forintos lakáshitellel, hogyha 10 éves futamidővel számolunk, akkor akár már 1 millió forintos személyi kölcsönt is felvehetünk. Ha pedig a futamidőt 20 évre toljuk ki, akkor általában már 3 millió forintos személyi kölcsönt is megigényelhetjük a bankunktól.

Fix lakáshitielekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Hogyha az átlagosnál magasabbnak mondható 350 ezer forintos jövedelemmel rendelkezünk, akkor egy 10 millió forint értékű lakáshitel mellé, 10 éves futamidőn, már 3,5 millió forintot is felvehetünk a bankunktól személyi kölcsön formájában. Amennyiben a futamidőt 20 évre toljuk ki, ez az összeg is felemelkedik a legtöbb ajánlat esetében akár 5 milliós kölcsönösszegre.

Kiemelkedő havi nettó jövedelemmel, mondjuk 500 ezer forintos fizetéssel, és 10 millió forintos lakáshitel 10 éves futamidőn, illetve 20 éves futamidőn is megkapjuk a legtöbb esetben maximálisan igényelhető 10 millió forint személyi kölcsönt is!

Ismét kiemelnénk, hogy bár a 350 ezer és 500 ezer forintos nettó jövedelem soknak tűnhet, adóstársak esetén ez összjövedelmet feltételez, azaz kétszer 175-250 ezer forintot. Így már nem is tűnik olyan soknak. Mindezek tudatában kijelenthető, hogy meglévő 10 millió forintos lakáshitelünk mellett gond nélkül felvehetünk nagy összegű személyi hitelt is átlagos jövedelemmel.

Nagy összegű lakáshitelnél nehezebb a helyzet

Na de mi a helyzet, amikor 20 milliós lakáshitelünk van? Magától értetődő, hogy nehezebb helyzetben vagyunk, ha személyi hitelt vennénk fel ebben az esetben. Egy 20 millió forintos lakáshitelnek 10 éves futamidőn akár havi 200 ezer forint is lehet a törlesztőrészlete, így nemhogy 150 vagy 250 ezer forintos fizetéssel, de még egy nettó havi 350 ezer forintos jövedelem mellé sem vehetjük fel, kiváltképpen nem adnak nekünk személyi kölcsönt is mindehhez.

Hogyha 20 éves futamidőre vesszük fel a 20 millió forintos lakáshitelünket, akkor a törlesztő részletek is 118 ezer forint körül lesznek. 150 ezer forintos jövedelemmel ebben a helyzetben sem kaphatunk személyi kölcsönt, azonban 250 ezer forintos havi nettóval is csupán a sok esetben minimálisan igényelhető összeget, azaz 300 ezer forintos személyi kölcsönt kaphatunk. Azonban, ha egyedül vagy adóstársunkkal közösen elérjük a 350 ezer forintos havi nettó jövedelmet, akkor akár már 2,5 millió forint személyi kölcsönt is felvehetünk.

Ha egyedül vagy közösen elérjük a kimagasló 500 ezer forintos jövedelmi küszöböt, és van egy 20 millió forintos lakáshitelünk, 10 éves futamidővel, a legtöbb banknál már 4,5 millió, de akár 5 millió forint személyi kölcsönre is jogosultak leszünk. Amennyiben a futamidő 20 évre módosul ekkora jövedelem mellé, akár már 9 millió forintos személyi hitelt is felvehetünk.

Amint az látható, összehasonlíthatatlan különbségek vannak a 10 és a 20 éves futamidő között, ami leginkább a nagy hitelösszegnél jelentkezik.

Címlapkép: Getty Images
Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem