2018. szeptember 19. szerda Vilhelmina

Lecserélnéd a családi verdát? Erre mindenképpen figyelj


Jelentősen nőtt az eladott új autók száma, de még ennél is több használt import autó került forgalomba az idei év során. A magyarok jelentős része azonban még mindig nem engedheti meg magának, hogy önerőből vásároljon autót, így külső finanszírozást kénytelen keresni. Mutatjuk, hogy melyek ezek a finanszírozási lehetőségek, és azt is, hogy mire érdemes figyelnie annak, aki használt autó vásárlása mellett dönt.

Az újautó-eladások az elmúlt időszakban jelentős növekedést mutattak: az év első nyolc hónapjában közel 96 ezer új személyautó kelt el, ami éves összevetésben 31 százalékos növekedést jelent. Az új autók jelentős részét, 40 százalékát lízingkonstrukció segítségével vásárolják meg - derül ki a Magyar Lízingszövetség közleményéből.

Az újautó-piac felfutása ellenére még mindig használt gépkocsik vannak túlsúlyban, melyek importja is jelentős. A Datahouse adatai alapján 2018 első 8 hónapjában 107 ezer használt autó került Magyarországon forgalomba, ami 11 ezerrel haladja meg az új autók mennyiségét. Ráadásul a tavalyi évhez képest is növekedés figyelhető meg: 2017 első 8 hónapjához képest több mint 5 százalékkal emelkedett az import használt autók száma.

Nem mindenkinek megy zsebből

Az utóbbi időszakban jelentős mértékben emelkedtek a hazai bérek, ennek ellenére a magyarok jelentős része még mindig nincs abban a helyzetben, hogy külső finanszírozás nélkül megvásároljon magának egy új autót. Korábban mi is kiszámoltuk, hogy egy átlagos magyar bérből élőnek akár hosszú éveket is kell dolgoznia ahhoz, hogy kitermelje egy új autó vételárát.

Megfigyelhető azonban, hogy más-más finanszírozási formákat vesznek igénybe az új illetve a használt autókat vásárlók. Az új autók igen jelentős részét, 40 százalékát lízingkonstrukciók igénybevételével vásárolják meg, ellenben a használt autóknál a lízing aránya mindössze 4-5 százalékos.

A jelentős különbség egyik oka, hogy az új autókat még mindig többnyire a vállalkozások vásárolják meg, míg a lakosság inkább használt autókat vásárol. A vállalkozások pedig jóval gyakrabban döntenek az autók lízingelése mellett, legyen szó akár pénzügyi, akár operatív lízingről.

Bár a használt autók lízingelésére is van lehetőség, ezt a lehetőséget mégis sokkal kevesebben veszik igénybe. Ennek többek között az lehet az oka, hogy egy lízingkonstrukció viszonylag merev: a magasabb önerő mellé nem mindegy, hogy milyen, mennyi idős autót szeretnénk megfinanszíroztatni. Ezzel szemben egy szabad felhasználású személyi kölcsön igénylése jóval egyszerűbbnek tűnik, továbbá a bank sem szabja meg, hogy milyen autót vásárolhat magának az adós.

Ráadásul még mindig igen olcsónak számítanak a személyi kölcsönök, amely még egy érv mellettük. Egy kisebb, 500 ezer forintos, 5 éves futamidejű kölcsönt például már 12,28 százalékos THM-mel is megkaphatunk a Raiffeissen Banknál, amely mindössze 10 859 forintos havi törlesztőrészletet jelent a későbbiekben. De hasonló feltételekkel kínálnak kölcsönt a versenytársak is: az MKB Banknál 12,46 százalék a THM (10 617 forintos törlesztő), míg a Budapest Banknál 13,90 százalék (11 521 forintos törlesztő).

De magasabb hitelösszegeket is kedvező feltételekkel igényelhetünk. Például egy 1,5 millió forintos, 7 éves futamidejű személyi kölcsönt már 8,78 százalékos THM mellett is igényelhetünk a Raiffeisen Banknál (23 342 forintos törlesztő), míg a Budapest Banknál ugyanennek a hitelnek 10,50 százalék a THM-je (25 141 forintos törlesztő).

Mire figyeljünk használt autó vásárlásakor?

Kifejezetten bölcs döntés is lehet inkább használt autó beszerzése mellett dönteni, hiszen a gépkocsik többsége jelentősen veszít az értékéből szinte rögtön a megvásárlását követően. A használtautó-vásárlás előtt azonban fontos, hogy a vevőjelöltek pontosan meghatározzák, mire és mennyit használják majd az autót, hány tagja van a családnak, hány kilométert autóznak majd egy évben - hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Lízingszövetség. Azon felül, hogy mennyit szánnak az autóvásárlásra, számolni kell a havi törlesztéssel és az autófenntartási költségekkel is. Ezek alapján meghatározható, hogy milyen kategóriájú autóra van szükség. A különböző márkák és típusok esetében a hiteles magyarországi és külföldi szaklapok, felmérések alapján ajánlott tájékozódni a megbízhatóságukról, a tényleges fogyasztásukról, szervizköltségekről, típushibákról.

Érdemes az érintetteknek egy 2-3 konkrét modellből álló listát összeállítani és azok közül választani"

- fogalmazott Tekse Kálmán a szövetség alelnöke. Hozzátette, ha megvan a megfelelő autó, akkor érdemes egy szakszervizes átvizsgálást kérni. Le kell ellenőrizni az autót a hatósági rendszám- és kilométeróraállás-lekérdező szolgáltatás segítségével. Emellett a szervizkönyvet is tanácsos áttekinteni.

MIT SZÓLNÁL 490 EZER FORINTHOZ?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Íme, egy példa: kalkulátorunkban 490 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja havi 16 075 forintos törlesztővel; de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank ajánlata sem, amely esetében 16 273 forintos havi törlesztővel kalkulálhatunk. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, a Raiffeisen Bank, az ERSTE Bank, valamint a Budapest Bank gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A pesti elit luxusélete: 400 milliós penthouse, 50 milliós garzon
Egyre nagyobb igény mutatkozik a luxuslakásokra Budapesten.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk