Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.

Bár a lakáshitelezés áprilisban is erős maradt, a márciusi csúcs után már enyhe visszaesés látható. A hitelfelvétel leginkább a használtlakás-piacon jelenik meg, az újépítésű ingatlanok iránti kereslet továbbra is gyenge – ez pedig az építőipar fellendülésének egyik gátja. A szakmai várakozások szerint 2025-ben még kevesebb új lakás épülhet, mint tavaly, és a jelenlegi pozitív jelek egyelőre nem jelentenek tartós fordulatot. A kamatok, a gazdasági bizonytalanság és az építőanyag-piac is óvatosságra intenek.
A lakáshitelezés továbbra is magas szinten áll, a márciusi megugrás után áprilisban minimális mértékben visszaesett. Ez azonban még nem elegendő indok az optimizmusra, hiszen ennek a jelentős része a használtlakás piacon jelenik meg, kevésbé az új építésű ingatlanok piacán, ami serkenteni tudná az építőipart. Továbbra is félő, hogy 2025-ben annyi lakás sem épül Magyarországon, mint 2024-ben, a szakma 12 ezer új lakásépítésre számít a tavalyi a 13 ezerhez képest - olvasható Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnökének kommenrárjában, amit a Magyar Nemzeti Bank lakáshitelezési adataihoz fűzött.
Legutóbb 2021 második, és 2022 első felében, azaz a nagy infláció elindulása előtt zárt jó periódust a magyar lakásépítési piac. Ebben a periódusban a lakáshitelezés havi átlaga 124 milliárd forint volt, ami alacsonyabb ugyan a legutóbbi két hónap átlagánál (135 milliárd), de 2021 decembere és 2025 januárja között a lakásépítés termelői árindexe 50 százalék felett volt, vagyis az akkori 124 milliárd most 190 milliárd forintnak felelne meg a kivitelezési piacon - folytatja a szemember.
Ráadásul az egy hosszabb, egy egész éven át tartó felívelés volt, a mostani megugrás pedig mindössze 2 hónapja tart, és számos jele van annak, hogy nem tart örökké. A használtlakás piac az év eleji megugrás után lassulni látszik, a kamatszintek még mindig 7 százalék körül alakulnak, és az építőanyag kereskedelem forgalmi adatai is a korábbi lendület kifulladására utalnak. Ezen felül számos külső és belső gazdasági tényező a lakosság elbizonytalanodásához vezet, ami általában nem segíti az ingatlanfejlesztők beruházási döntéseinek a meghozatalát - összegzi Juhász Attila.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


