Az Alkotmánybíróságon köthet ki a kártyadíjat szabályozó paragrafusok miatt az Országgyűlés által hétfőn elfogadott törvénymódosítás, a bankok a pontatlan jogi szabályozással érvelnek az új jogszabály ellen.
Mint arról már a Pénzcentrum korábban is beszámolt az országgyűlési képviselők egy hétfői zárószavazás előtti módosítóval jelentős mértékben csökkentették a kártyás fizetések után a kártyakibocsátó bankok jutalékaként szolgáló díj (interchange díj) felszámítható legmagasabb összegét.
A díjak jövő márciusban életbelépő maximális mértékéről itt olvashatsz: Veres módosítójával sújtottak le a banki jutalékokra a képviselők
A Magyar Bankszövetség az új jogszabályról előzetes normakontrollt kér Sólyom László köztársasági elnöktől, és mérlegeli azt a lehetőséget is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul az elfogadott törvénymódosítás megsemmisítése érdekében - írja a Napi Gazdaság.
A szövetség érvelése szerint a törvénymódosításban használt POS terminál - az értékesítési helyeken kihelyezett, kártyás fizetést lehetővé tevő technikai eszköz - kifejezést nem definiálja egyetlen más jogszabály sem, valamint az sem világos, hogy minek a 2%-át érti a törvénymódosítás a POS terminálok használatáért felszámított díj maximumán. A bankok kiemelik, hogy az ügyletek után járó százalékos díjak mellett még elképzelhető készülékbérleti díj, javítási átalány és egyéb más költség is.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
További kapaszkodót látnak a pénzintézetek abban is, hogy a törvénymódosítás csupán néhány szóban rendelkezik a POS maximális díjáról, és a forgalom értékének 2%-ában határozza meg azt, amibe a számviteli szabályok szerint a készpénzes és a kártyás fizetések is beletartoznak.
A jogi lépések megtétele előtt a Magyar Bankszövetség most a tagjaitól gyűjt információkat azzal kapcsolatban, hogy az új szabályozás milyen hatással lenne a működésükre. A pénzintézetek korábban úgy nyilatkoztak, hogy az 1-1,2%-os jutalékszint fedezi a kártyás tranzakciókkal, és a kártyakibocsátással kapcsolatos költségeiket.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







