Ötszörös eltérés is lehet! Legutóbbi számlacsomag körképünk óta számos banknál magasabb lakossági folyószámla-vezetési költségekkel találkozhatunk. A legtöbb helyen nem is a számlavezetési díjon, hanem inkább a különféle tranzakciós díjakon változtattak, melyek között meglehetősen nehéz eligazodni.
Aki megpróbált már eligazodni a bankok különböző lakossági számlacsomagjai, illetve az abban foglalt szolgáltatások díjai között, bizonyára rájött, hogy nem egyszerű a feladat. Aki a "legjobb bankszámlát" keresi, azt ki kell ábrándítanunk, ilyen kategória ugyanis nem létezik. Éppen ezért mi sem vállalkoztunk arra, hogy rangsoroljuk a banki ajánlatokat, helyette inkább magukat a pénzintézeteket kértük meg, hogy ajánljanak számunkra egy-egy csomagot.
Az ajánlatokat két általunk felvázolt ügyfél számára kértük be, akik átlagos fizetéssel rendelkeznek és teljesen hétköznapi tranzakciókat hajtanak végre. A következőkben a kapott ajánlatokat vetjük össze, melyeket 10 bank, 2009. október 29. - november 02. között szolgáltatott. A diákoknak, valamint nyugdíjasoknak szóló számlacsomagokat nem vettük figyelembe, hiszen az átlagos, fizetésből élő ügyfelek esetére voltunk kíváncsiak.
Ötszörös eltérés is lehet!
Az általunk felvázolt A-ügyfél havi 100 000 forint jövedelemmel rendelkezik, melyet minden hónapban az adott kereskedelmi banknál nyitott számlájára utaltat. A postára járás elkerülése érdekében beszedési megbízást ad a banknak, hogy ezúton egyenlítse ki három közüzemi szolgáltatóval szemben fennálló havi számláját, ezenkívül bankon belül (15 ezer forint) és bankon kívül (20 ezer forintot) is utal át pénzt, mindezt otthonról az interneten keresztül. Készpénzt háromszor vesz fel egy hónapban, kétszer saját ATM-ből (20, illetve 10 ezer forintot) és egyszer idegen ATM-ből 5 ezer forintot.
A tíz bank ajánlata közül A-ügyfél számára - csakúgy, mint három hónappal ezelőtti körképünkkor - az MKB Bank nyújtja a legkedvezőbb ajánlatot, amely mindössze havi 350 forintba kerül. A legdrágább csomag, amit a Citibank ajánl, több mint ötször annyiba kerül, ami éves szinten 17 ezer forintos eltérést jelent.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Citibank saját ajánlatánál hozzátette, hogy Citibank DUO díjcsomag esetén jóval kedvezőbb díjakkal számolhatnak az ügyfelek, melynek az a feltétele, hogy havonta kétszer 100 000 forintot utaljanak a számlára. Vagyis ha két, egy háztartásban élő 100 ezer forintos jövedelemmel rendelkező ügyfél együtt bankol, akkor számukra a csomag havi költsége mindössze 283 forint.
Mit, hol és mennyiért?
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







