Egyre nagyobb nyomás nehezedik az olasz hatóságokra, hogy felgyorsítsák a februári téli olimpia előkészületeit.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban szembesülnek a szegediek eltűnő fákkal a város különböző pontjain. A legutóbbi eset a Szent István téren történt, ahol egy ostorfát vágtak ki – látszólag váratlanul, ám a háttérben szomorú okok húzódtak meg.
A Szent István téri fanyesés során derült ki, hogy az egyik idős ostorfa olyan mértékben károsodott, hogy elkerülhetetlenné vált a kivágása. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője a Délmagyarországnak elmondta, hogy a fa gyökfőkorhadásban szenvedett, és dőlésmérő műszerrel igazoltan életveszélyes állapotban volt. A gombás eredetű fertőzés és az elmúlt két év aszálya jelentősen meggyengítette, a kivágás elkerülhetetlenné vált.
Ez az eset csak a „jéghegy csúcsa” – figyelmeztet Makrai. Az elmúlt három évben ugyanis drasztikusan megnőtt a beteg, kiszáradt vagy életveszélyessé vált fák száma Szegeden. A szakember szerint hetente tucatnyi fa esik áldozatul a klímaváltozás következményeinek. Az aszályok különösen a gyengébb tűrőképességű fafajokat érintik súlyosan – sokuk tavasszal már ki sem hajt.
Felújítás, iskolaépítés és parkrekonstrukció
A fakivágásokat nemcsak a betegségek, hanem a városfejlesztési projektek is fokozzák:
- a Gogol utca felújítása 2025 februárjában teljes fasorvesztéssel járt, a közterület modernizálása és a közlekedésbiztonság javítása érdekében.
- A Szeged-Csanádi Egyházmegye 2024-ben egy hathektáros erdőterületen kezdett iskolaépítésbe, kormányzati támogatással – a város és a lakosság tiltakozása ellenére.
- Az Attila utca parkfelújítása során is több fa kivágására került sor, lakossági felháborodást kiváltva, mivel a helyiek szerint nem kaptak kellő tájékoztatást.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. nemcsak a fanyeséseket függesztette fel, hogy ne gyengítse tovább a növényállományt, hanem hamarosan hivatalosan is a lakosság segítségét kéri. Arra számítanak, hogy az emberek figyelmükkel, bejelentéseikkel és akár faörökbefogadási programokban való részvétellel segítenek a város zöldfelületeinek megóvásában.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Bodrogi Gyula titkos kedvence: így készül a tökéletes tiszacsegei karácsonyi halászlé – íme a titka!
Nem lehet véletlen, hogy Bodrogi Gyula rajong a tiszacsegei halászléért: ez az étel évtizedek óta az egyik legnagyobb magyar gasztroklasszikus. Most megmutatjuk, mi a titka...
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








