Helyreigazító közlemény a "Nem kér a víztározónak, gyümölcsmosónak hazudott medencékből Tihany: elbontatják a kamu nyárikonyhát is, repült a bírság” címmel megjelent cikkünkre.
Mintegy 150 milliárd forint értékben összesen 30 ezer család részesülhet falusi csok támogatásban három év alatt a Takarék Csoport elemzői szerint.
Várakozásaik szerint az ország legnagyobb fiókhálózatát működtető takarékok a falusi csok-támogatások mintegy harmadát fogják kiközvetíteni, főként helyi beágyazottságuknak és az eddigi csok-folyósításokban szerzett jelentős tapasztalatuknak köszönhetően. A programban részt vevő mintegy 2500 település szinte mindegyikéről legfeljebb 15-30 percen belül elérhető egy takarék-fiók. A pénzintézet eddigi tapasztalatai alapján a falusi csok újabb lendületet adhat a helyi családok gyermekvállalásának és otthonteremtésének, és segítheti a helyi, főként építőipari vállalkozások fejlődését.
- olvasható a Takarék Csoport HelloVidék számára megküldött tájékoztatójában.
Mint ismert, a tanyákra is kiterjedő falusi családi otthonteremtési kedvezménynek, azaz falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.
A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került. A települési körbe az olyan ötezer lélekszám alatti helységek tartoznak, amelyek népessége 2003-2018 között csökkent, továbbá azok, amelyek a leghátrányosabb helyzetű járásokban találhatók.
A falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Minden információ egy helyen!
A hatalmas érdeklődésre elsőként reagált érdemben a magyar médiában a Portfolio Csoport legfiatalabb tagja, a HelloVidék: a vidékieket célzó életmód-hírportál elindított egy Falusi CSOK aloldalt. "Budapesti szerkesztőink és vidéki tudósítóink mindössze 3 hét alatt, 2486(!) településről gyűjtöttek információkat, adatokat. Így minden településoldalon egyedi elemzés várja az érdeklődőket, az adatokat folyamatosan frissítjük" - mondta Nagy Bálint, a HelloVidék vezető szerkesztője.
Az adott falura, kisvárosra vonatkozó népszámlálásai adatok mellett lakáspiaci és gazdasági statisztikák segítik az érdeklődőket abban, hogy megéri-e az adott településen felvenni a Falusi CSOK-ot. Ilyen adatbázis eddig nem volt érhető: a készítők szándéka szerint a jövőben viszonyítási pont lesz a téma iránt érdeklődők számára.
A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







