21 °C Budapest
Leuven, 2024. szeptember 28.Ferenc pápa üdvözli a híveket a Leuveni Katolikus Egyetem elõtt 2024. szeptember 28-án. A római katolikus egyházfõ az egyetem alapításának 600. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségre érkezett Belgiumba

Így van most a kórházban fekvő Ferenc pápa: rendkívüli közleményt adott ki a Vatikán

2025. február 20. 08:33

Ferenc pápa állapota enyhén javult, továbbra sincs láza, és a napot olvasással töltötte – közölte a Vatikán. Az egyházfőt a kórházban elsőként Giorgia Meloni olasz miniszterelnök látogatta meg, aki szerint a pápa humorérzéke a betegsége ellenére is töretlen.

Ferenc pápát a kórházban meglátogatta az olasz miniszterelnök. Giorgia Meloni – a közeli munkatársakat leszámítva – elsőként találkozott a pápával a Policlinico Gemelli kórházban, számolt be róla az il Giornale. A beszélgetésük körülbelül 20 percig tartott, Meloni elmondása szerint a pápa „éberen és érzékenyen reagál”, sőt, még nevetgéltek is. „Viccelődtünk, mint mindig. Nem vesztette el a híres humorérzékét” – tette hozzá.

A Vatikán közleménye szerint a nap végére „enyhe javulás” mutatkozott a pápa állapotában. Szerencsére továbbra sincs láza, a napot újságolvasással töltötte, és beszélgetett legközelebbi munkatársaival - írták. Csütörtök reggel a vatikáni sajtóiroda az alábbi tájékoztatást adta: „Az éjszaka békésen telt, reggel a pápa felkelt, és egy fotelban reggelizett.”

A közösségi médiában és a sajtóban egyre több üzenet és ima szól Ferenc pápa mielőbbi felépüléséért. A kórház szigorúan őrzött tizedik emeletén teljes védelmet biztosítanak számára, hogy minimalizálják a fertőzésveszélyt. A Vatikán arra is figyelmeztetett, hogy egyesek álhíreket terjesztenek a pápa haláláról. „Rendszeresen adunk tájékoztatást az állapotáról, az ilyen hírek terjesztői önmagukat minősítik” – írták.

Címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 24. csütörtök
György
17. hét
Április 24.
A rendőrség napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33