A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
Indul az oltási program Magyarországon: már lehet időpontot foglalni - itt vannak a helyszínek
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár múlt heti nyilatkozata szerint a kormány 700-800 ezer adag, az új omikron variánsokra frissített Moderna oltóanyagot vásárolt, melyekkel elindulhat az idei oltási kampány. A időpontfoglalás, ahogy a korábbi években, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, vagyis az EESZT-n (új nevén Egészságablakon) keresztül lesz lehetséges. A mai napon már vannak szabad időpontok a fővárosban és egyes megyeszékhelyeken.
A Népszava kérdésére, miért éppen a Moderna vakcinájára esett a választás, Takács Péter elmondta, hogy a Moderna gyártója adta a legkedvezőbb árat, a Pfizer nem is adott ajánlatot. Ez a jelenleg folyamatban lévő jogi eljárás tükrében, amelyet a Pfizer-BioNTech indított a magyar kormánnyal szemben, nem is meglepő. A vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak, vagyis a veszélyeztetett korosztályokhoz tartozók - 14 év alattiak és 60 év felettiek -, krónikus betegek és várandósok számára.
A Pénzcentrum ellenőrizte, van-e már elérhető időpont az oltási időpont foglaló rendszerben, melyre az EESZT Lakossági Portálon keresztül lehet belépni a TAJ-szám és a születési dátum megadásával. Foglalni egyelőre emlékeztető oltásra (3-4. dózis) lehet.
A fővárosban a 8. kerületben a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, a 9. kerületben a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetbe, a 11 kerületben a Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházba, és a 13. kerületben az Észak-Pesti Centrumkórházba (Honvédkórház) lehet. Az oldalt feltehetően folyamatosan frissítik, így várhatóan új oltási helyszínek is lesznek.
- Baranya vármegyében az oltási helyszín a Pécsi Tudományegyetem (Pécs) - I. sz. Belgyógyászati Klinika Infektológiai Tanszék Infektológia I. Szakambulancia,
- A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház Miskolcon,
- Csongrád-Csanádban a Szegedi Tudományegyetem (Szeged) - Infektológiai ambulancia I.,
- Hajdú-Bihar vármegyében a Debreceni Egyetem (Debrecen) - Infektológiai Klinika, Infektológiai szakambulancia,
- A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Szolnokon,
- Komárom-Esztergomban az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház,
- Pest vármegyében a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház,
- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházán,
- A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Szekszárdon,
- és a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Zalaegerszegen.
Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Somogy, Vas és Veszprém vármegyékben még nincs elérhető időpont, de várhatóan hamarosan felkerülnek az oltási helyszínek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







