Fortnite-alapú videójátékkal korunk egyik legnagyobb egészségügyi veszélye ellen
Komoly veszély fenyegeti az idős magyarokat idén nyáron: az életével játszik, aki erre nem figyel
Ezen a nyáron sem érdemes arra számítani, hogy megúszhatjuk a kánikulát, hőséghullámokat. Az extrém meleg a legnagyobb veszély az idősebb korosztály szervezetére jelenti, ilyen időszakokban nemcsak Magyarországon, hanem világviszonylatban is nő a halálozások száma. Egy friss tanulmány azt vizsgálta, hogy az egyes európai városokban mekkora kockázatot jelent az idősek számára a tartós hőség. A számításokból kiderül, hogy hiába magasabb az átlaghőmérséklet, nem feltétlen a mediterrán vidékeken vannak az idősek a leginkább veszélyben.
Egy, a The Lancet Planetary Health folyóiratban megjelent tanulmány szerint Budapesten a többi európai főváros viszonylatában közepesen magas a hőséghullámok általi többlethalálozás 85 éves kor felett. A listát Párizs, Amszterdam és Róma vezeti - ebből is kitűnik, hogy nem feltétlen csak az átlaghőmérsékleten, vagy a hőség mértékén múlhat mekkora fenyegetést jelent az egészségre a kánikula. Nagyban függhet még attól is, mennyire van hozzáedződve a szervezet az extrém meleghez, vagy akár az általános egészségi állapottól.
Köztudott, hogy bizonyos egészségügyi problémákkal küzdők, illetve az idősek szervezete számára jóval nagyobb megterhelést jelenthet az extrém hőség. A Nemzeti Népegészségügyi Központ is arra szokta felhívni a figyelmet, hogy a tartós hőség megterheli az egészséges szervezetet is, de különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők. Azonban nemcsak az életkor, hanem a földrajzi elhelyezkedés is döntő lehet abban, mekkora veszélyt jelent a szervezetre a kánikula. Az említett tanulmány szerint 12 európai fővárosban nagyobb, 17-ben pedig kisebb a többlethalálozás relatív kockázata 85 éven felüliek körében, mint Budapesten. A kutatás a 2000-től 2019-ig tartó időszak adatait vizsgálta hőséghullámok idején, azóta pedig az éghajlatváltozás hatására csak nőtt az extrém időjárási jelenségek száma és mértéke.
A listát Párizs, Amszterdam és Róma vezetik, itt jelenthet legnagyobb egészségügyi kockázatot a tartós hőség. A legkevésbé veszélyes fővárosok Dublin, Riga és Vilnius. Azt gondolhatnánk, hogy a hőmérséklet, éghajlat meghatározó tényező ebben, viszont a jóval mediterránabb Athén vagy Madrid Budapest mögött végzett a listán, Bécs, Ljubljana, Zágráb és Bukarest pedig például megelőzi a magyar fővárost a kockázat tekintetében:
Abban is nagy eltérés mutatkozhat, hogy Magyarországon belül hol éri az időseket a hőséghullám. A fővárosban van a 85 éven felüliek egészsége a legnagyobb veszélyben a kánikulában, Eger jóval lemaradva a második, Pécs pedig a harmadik. Hiába Szeged a napfény városa, és magasabb az átlaghőmérséklet, ott jóval kisebb a kockázat. A legkevésbé Győrben jelenthet veszélyt a hőség az idősekre.
Fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak az idősek vannak kitéve a tartósan meleg időszakoknak. A többi korosztályban is előfordul a hőség miatt többlethalálozás, így a hőségriasztásokat senkinek sem érdemes figyelmen kívül hagynia. A legnépesebb magyar városokban megnéztük a friss tanulmány alapján mekkora a kockázat a különböző életkori csoportokban. Az látható például, hogy Budapesten a 45-65 közötti korosztály nagyobb kockázatnak van kitéve, mint Szegeden a 75-85 évesek:
Mire figyeljünk a kánikula alatt?
Bár mindig jön egy-egy lehűlés, a nyár folyamán 2023-ban is számíthatunk még tartós hőhullámokra. Ezek közül a legnehezebben elviselhetők az augusztusi kánikulák, ugyanis ekkora már az épületek is annyira át tudnak melegedni, hogy nem tudják tartani a benti hűvösebb hősmérsékletet. Érdemes tudatában lenni, hogy a szervezetünk érdekében mit tehetünk olyankor, amikor lecsap az extrém hőség.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felhívása szerint a tartós melegben
- fáradékonyabbak lehetünk, ezért javasolt többet pihenni, kerülni a megerőltető fizikai munkát és mérsékelni a legmelegebb órákban a sportolást, futást, kerékpározást.
- bárhová mennénk, vigyünk magunkkal folyadékot, ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!
- figyeljünk testünk hűtésére:a fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken szórakozók is töltsenek el néhány órát az árnyékban. Egyre több helyen találhatunk hűsítő párakaput, éljünk ezek jótékony hatásával. Amennyiben otthon nincs lehetőség a lakás hűtésére, ajánlott testünk felfrissítése céljából langyos zuhanyt venni.
- nagyon fontos, hogy napon parkoló autóban ne hagyjanak gyermekeket és állatokat!
Ha bárki napon álló autóban gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot.
- ne hagyjunk a kocsiban öngyújtót, sprayt, oldószereket, hígítókat, alkoholtartalmú fertőtlenítőket sem, amely a forróság hatására meggyulladhat, felrobbanhat.
Az OKF figyelmeztetett arra is, hogy a hőség és a szárazság miatt naponta átlagosan száz tűz keletkezik erdőkben, mezőkön, gabonatáblákon, némelyik több száz hektáron pusztít. A hatalmas tüzek megfékezésén több száz tűzoltó napokon keresztül dolgozik. A leégett terület nagysága tízszerese a tavalyinak. A nagy szárazság miatt kérik, hogy senki ne gyújtson tüzet.
- általánosan betartandó tanács, hogy a kánikula idején - kiemelten 11-15 óra között - tartózkodjunk hűvös helyen, kerüljük a szervezetünket terhelő fizikai munkát, zuhanyozzunk naponta többször, langyos vízzel.
- a nyári napokon 11-15 óra között extrém magas az UV-sugárzás is, ezért fontos, hogy ebben az időszakban a fürdőzők kerüljék a napozást. Ha nem tudnak árnyékba húzódni, viseljenek lehetőleg fehér sapkát vagy széles karimájú kalapot, hosszú ujjú, fehér, természetes anyagból készült inget. A szem védelme érdekében javasolt az UV szűrős lencse, napszemüveg viselése. A bőrtípusnak megfelelő fényvédő krém használatáról se feledkezzenek meg, illetve napozást követően hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének. Felhevült testtel semmiképp se ugorjanak a vízbe!
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.