2026 januárjától teljesen betiltották az e-cigaretták és vape eszközök behozatalát és forgalmazását, a szabályszegőkre pedig súlyos, akár több millió forintos bírságok és börtönbüntetés is várhat.
Nyár, hőség, úszógumi, balatoni hekk, napszemüveg, kánikula és az elengedhetetlen 130 000 faktoros naptej anya zsebében. Indulhatunk is, nemde? Szakemberek szerint a napi két óra szabadban töltött idő jótékony hatással bír az emberi szervezetre, ám a gyerekek szeme anatómiai okokból több UV-sugárzást enged át, mint a felnőtteké, ezért náluk fokozottan figyelni kell a szem és a szem környékének UV-védelmére. Ha most odafigyelünk, akkor csökkenthethetjük a később kialakuló betegségek (pl. szürkehályog, kúszóhályog, makula-degeneráció) kockázatát, ezért nem mindegy, hogyan indulunk neki a nyári szünetnek. A Mesél a szemünk program szakértőinek segítségével összeszedtük, hogy mire figyeljenek a szülők a vakáció alatt, ha a gyerekek látásáról van szó. Íme.
A látásromlás lassításában és annak megelőzésében bizonyítottan nagy szerepe van a rendszeresen szabadtéren töltött időnek. Nem tanácsos ész nélkül rohangálni a napon, különösen nyáron nem. Kutatások szerint életünk során arányaiban 21 éves korunkig töltjük a legtöbb időt a szabadban, így az UV-sugárzás csökkentése elemi szükséglet. Főleg, mivel a gyerekek a napfény esetleges káros hatásainak sokkal kitettebbek, mint a felnőttek, hiszen a fejlődésben lévő szemlencséjük több UV-sugarat enged át (a szemlencse átlátszóbb, tokja vékonyabb, a pupilla nagyobb, a retináig több UV-fény jut el), ami így növelheti a későbbiekben kialakuló szembetegségek kockázatát. Ezért különösen fontos a gyerekek szemének folyamatos védelme.
UV-védelem gyerekcipőben
Az UV-védelem az éghajlatváltozás és az ózonréteg vastagságának változása miatt manapság egyre inkább áthatja az emberek hétköznapjait, hiszen köztudott, hogy az UV-sugárzásnak rövid és hosszú távú következményei is vannak, nemcsak a bőrünket, hanem a szemünket illetően is. A WHO szerint az életünk során minket érő UV-sugárzás 80%-a 18 éves kor előtt éri a szervezetet, tehát ebben az időszakban még inkább kritikus, hogy odafigyeljünk a szem épségére. Dr. Serfőző Csilla, gyerekszemész szakorvos szerint a gyerekek szemének védelmével az UV-sugárzás hosszú távú hatásai enyhíthetők, számos kórkép kialakulásának kockázata, pl. szürkehályog, kúszóhályog, időskori makula-degeneráció bizonyítottan mérsékelhető.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







