Jó éjszakája volt a kórházban XIV. Leó pápának, aki kedden esett át tüdőműtéten, miután tüdőrákot diagnosztizáltak nála.
Gáspár Zsolt óriási fájdalmak között került kórházba, ahol Merkely Béla vette kezelésbe – derült ki a Mokkából.
Gáspár Győző öccse, Gáspár Zsolt az utóbbi napokban többször is kórházba került. A tévés személyiség legutóbb Győrben lett rosszul, ami után azonnal kórházba is szállították, ahol kiderült, hogy mindkét veséje kövekkel van tele. Gáspár Zsolt most a Mokka vendége volt, ahol elmondta, hogy az injekciót és gyógyszereket is kapott, ráadásul orvosi utasításra diétáznia is kell.
A mai napon is vérvételen voltam, hála a jóistennek, most már megtalálták legalább a problémát, mert azt hitték, hogy sztrókot vagy infarktust kaptam. A vesémben a kövek nem akarnak megmozdulni, nem tudják még szétrobbantani, úgyhogy most ilyen kihajtó infúziót kaptam, gyógyszereket szedek, és ha vérvételen vagyok, 3 óránként vesznek tőlem vért, mert lesz egy nagyobb vizsgálatom. El tudtam jutni a Merkely Béla professzor úrhoz, ő fog engem vizsgálni. Csinálnak nekem egy szív CT-t, mert a szívemnél is találtak problémát – kezdett bele a mesélésbe a beteg, aki szerint évente egyszer legalább mindenkinek el kéne menni szűrésre, hogy megelőzzék a bajt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







