Tudtad? Magyarországon olyan kénes gyógyvízű fürdőhelyek találhatók, amelyek Európa-szerte is ritkaságnak számítanak? Összegyűjtöttük hát a legjelentősebb kénes gyógyvizű helyeket!
Március 3-tól a Tamási Termálfürdő részlegesen, a szegedi Anna fürdő pedig teljeskörűen látogatható. A Tamásiban működő fürdő egyelőre heti két nap lesz nyitva - írta meg a termalonline.hu.
A Tamási termálfürdő egy korábbi tűzeset miatt már jó ideje részlegesen üzemelt, de tavaly év vége óta teljesen zárva tartották. Időközben az önkormányzat cége vette át a fürdő működtetését és a vendégek kérésére az újbóli – de továbbra is részleges – nyitás mellett döntöttek
Március 3-tól a teljes szaunavilág és egy kültéri termálvizes, félig fedett medence áll a vendégek rendelkezésére. Május 13-án kezdődik majd a strandszezon, addig a fürdő csak heti két nap – pénteken és szombaton – lesz nyitva. Pénteken 14 és 22 óra, szombaton 11 és 22 óra között várják a fürdőzőket.
A fürdőbelépő 4000 forintba kerül, de 19 óra után, a nyitvatartás utolsó három órájára 2500 forintért is váltható belépő. A tamási lakcímkártyával rendelkezőknek 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a jegyárakból. A szaunavilágban péntekenként három, szombatonként négy szaunaszeánszot tartanak, már a nyitóhétvégén is.
A szegedi Anna Fürdőt takarékossági okokból még december 19-én zárták be. Az elektroterápiás kezelések és a gyógytorna azóta is elérhető volt, de március 3-tól visszaáll a fürdő korábbi működési rendje. Azaz nyit a termál és a wellness részleg, valamint újra elérhetőek lesznek a fürdőgyógyászati kezelések. Szerdánként és péntekenként 20 óra és éjfél között pedig éjszakai fürdőzést is tartanak. A tavalyihoz képest változtak a jegyárak az újranyitó Anna Fürdőben. A felnőtt napijegy 3500 forintba, a kedvezményes jegy 2800 forintba kerül, az éjszakai fürdőzésen pedig 3000 forintért vehetnek részt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







