Computer screens in laboratory. Brain scans and coronavirus research

Erre aligha számítottunk: megdöbbentő dolog derült ki a covid-mellékhatásokról

MTI
2022. március 8. 21:04

Az Oxfordi Egyetem tanulmánya szerint a koronavírus okozta Covid-19 az agy zsugorodását okozhatja, csökkentheti a szürkeállományt az érzelmeket és a memóriát irányító régiókban, és károsíthatja a szaglásérzékelésért felelős területeket.

A kutatásból kiderült, hogy a betegség hatásai olyanoknál is jelentkeztek, akiket nem kellett kórházban kezelni. A tudósok szerint további vizsgálatokkal lehet majd megállapítani, hogy ezek a szövődmények részben visszafordíthatók-e, vagy hosszú távon fennmaradnak.

Erős bizonyíték van arra, hogy a Covid-19 következtében agyi rendellenességek lépnek fel - írták a kutatók a hétfőn publikált tanulmányban. A kutatásban résztvevőknél, még az enyhe eseteknél is a koncentrációért és a szervezésért felelős "végrehajtó funkciók romlását" mutatták ki, és az agy mérete átlagosan 0,2-2 százalékkal zsugorodott. A Nature tudományos folyóiratban közzétett, szakértők által ellenőrzött tanulmányban 785, 51 és 81 év közötti pácienst vizsgáltak, akiknek az agyáról kétszer készítettek képalkotó eljárással felvételt. A résztvevők közül 401 a két felvétel között lett koronavírus-fertőzött. A második vizsgálatra  az első vizsgálat után átlagosan 141 nappal került sor.

A kutatás idején Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 vírus alfa változata volt a domináns, és nem valószínű, hogy delta variánssal fertőzöttek is lettek volna a páciensek között - írták a kutatók. A tanulmány szerint a covidos páciensek egy részénél csökkent a figyelem, a koncentráció és az információfeldolgozás sebessége, valamint károsodott a memória.

A kutatók nem vizsgálták, hogy a koronavírus elleni védőoltás befolyásolta-e az állapotot, de a brit egészségbiztosító (UKHSA) februárban azt közölte, hogy 15 tanulmány eredményei alapján a beoltott embereknél körülbelül feleakkora valószínűséggel jelentkeznek a hosszú Covid-19 tünetei, mint a be nem oltottaknál.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom