Az intézmény vezetése és az egészségügyi szakemberek már megkezdték az érintettek kezelését.
Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet - mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja szombaton az M1 csatornán.
Az immunológus hangsúlyozta, ezért javasolják a szakemberek, hogy 4-6 hónap után mindenki adassa be a harmadik oltást.
A szakértő rendkívül jó döntésnek nevezte, hogy Magyarországon - Európában elsőként - még a nyáron bevezették a harmadik oltás felvételének lehetőségét.
Kérdésre elmondta: a harmadik oltásnál azt kell szem előtt tartani, hogy ha lehet, akkor vektorvakcinára (mint például a Szputnyik) ne egy újabb vektorvakcinát kérjenek az emberek, mert ezek bizonyos esetekben "kiolthatják egymást".
Hozzátette, a harmadik oltás előtt felesleges PCR-tesztet vagy antitest vizsgálatot végeztetni. Az utóbbinak inkább akkor lehet értelme, ha később, már jóval az oltás után ellenőrzik az ellenanyag szintjét - mondta Kacskovics Imre.
Felhívta a figyelmet, hogy a harmadik vakcinának köszönhetően jelentősen erősödhet az immunválasz a vírus ellen, de nemcsak az ellenanyag szintje, hanem a minősége is javulhat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tehát a harmadik védőoltás - ha már eltelt 4-6 hónap -, újra visszaállítja, sőt sok esetben magasabb szintre emeli az antitest-szintet és a védettséget
- fogalmazott az immunológus.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







