A Ben & Jerry's új vállalatirányítási szabályokat vezetett be, amelyek kilencéves időkorlátot szabnak az igazgatótanácsi tagságra.
A reálgazdaság járványhatásoktól mentesen is tovább koncentrálódik, de elmaradt a nagy cégmegszűnési hullám - írta szerdán a Világgazdaság a Nemzeti Cégtár adatait ismertetve.
A múlt év végén 546,3 ezer céget tartottak számon Magyarországon, míg 2019-ben még 552,5 ezret. A tavaly bejegyzett több mint 28,9 ezer cég csupán 62-vel kevesebb, mint az egy évvel korábban útjára indított vállalkozások száma, míg a megszűnések 30,2 ezres múlt évi száma 4949-cel el is maradt a 2019-es adattól. Négy-öt éve még 20-25 ezerrel több cég húzta le a rolót, mint amennyi megkezdte működését, 2020-ban már az 1300-at sem érte el a különbség - derül ki a lapban idézett adatokból.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a lapnak elmondta, hogy a teljes körű kamarai regisztrációnak is köszönhetően a cégadatbázis egyre kevesebb olyan piaci szereplőt hordoz, amely nem folytat tényleges vállalkozói tevékenységet.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy nyilatkozott, reménykeltő, hogy nincsenek tömeges cégmegszűnések, mert az nagyban csökkentené a gyors és tartós kilábalás esélyét. Szerinte a talpon maradást a hitelmoratórium mellett segítik a beruházást, illetve a munkahelymegtartást ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések, valamint a jegybanki áthidaló konstrukciók.
Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke kiemelte, hogy több ágazat meg is erősödött az utóbbi időszakban, köztük az egészségipar, az élelmiszeripar, a gépgyártás, az elektronika és a védelmi ipar. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a kárvallott szolgáltatók, élükön a turizmus-vendéglátás és a rendezvényszervezés szereplőivel.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








