Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Magyarország más uniós tagállamokhoz hasonlóan több mint két hónapon át, március végétől május végéig biztosított átmeneti kivételeket a vezetési- és pihenőidő szabályok alól. A védekezés második szakaszában a könnyítések további fenntartása már nem indokolt, így június elsejétől ismét a korábban megszokott előírások szerint vezethetik járműveiket a teherautó- és buszsofőrök - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Kiemelték, a rugalmasabb szabályok ideiglenes alkalmazása a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések miatt, az áruszállítás zavartalanságának fenntartása, a belső határokon kialakult tartós torlódások elkerülése érdekében vált szükségessé Magyarországon.
Az Európai Bizottságnak küldött tagállami értesítés és a felmentések egyszeri meghosszabbítása alapján 2020. március 21. óta vannak érvényben megnövelt maximális vezetési- és csökkentett minimális pihenőidők hazánkban. A bizottság az átmeneti mentességi kérelmeknek a május 31-ét követő időszakra szóló, további hosszabbítását már nem támogatja. Júniustól ennek megfelelően Magyarországon is visszaáll az eredeti szabályozás - írják.
A közleményben Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: "A közúti fuvarozó vállalkozások és különösen a járművezetők rengeteget tettek azért, hogy az áruellátás a veszélyhelyzetben is folyamatos, biztonságos legyen. Munkájuknak köszönhető, hogy a magyar családok a legszigorúbb korlátozások idején is lényegében zavartalanul juthattak hozzá a napi fogyasztási cikkekhez, gyógyszerekhez. A kormány minden lehetséges eszközzel igyekezett megkönnyíteni a szállítási feladatok teljesítését, de az eredményes védekezés nyomán a járványhelyzet alakulása egyre kevesebb rendkívüli intézkedést indokol."
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







