2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket.
Az Európai Bizottság jóváhagyta az 50 milliárd forint keretösszegű magyar támogatási programot. A támogatásban olyan, elsősorban feldolgozóipari és az üzleti szolgáltató szektorban működő közép- és nagyvállalatok részesülhetnek, amelyek üzleti tevékenysége szempontjából a koronavírus-járvány különösen kedvezőtlen volt, legalább 25 százalékos árbevétel vagy megrendelésállomány csökkenést okozott az előző időszakhoz képest.
Az Európai Bizottság jóváhagyta az átmeneti közlemény alapján bejelentett első, 50 milliárd forint keretösszegű magyar támogatási programot. Óriási lehetőség ez olyan nagy vállalkozásoknak, akik mernek a nehéz időkben is fejleszteni úgy, hogy a létszámukat megtartják annak ellenére, hogy most hirtelen bezuhant az árbevételük - írja a Portfolio-nak küldött írásában Essősy Zsombor, a MAPI Csoport vezérigazgatója, valamint a program részleteit is bemutatja.
A legfontosabb tudnivalók
A program keretösszege 50 milliárd forint, az érintett cégek száma 5 300. A támogatásra olyan közép- és nagyvállalatok pályázhatnak (azaz 51 főnél többet foglakoztató cégek), amelyek legalább 25 százalékos árbevétel vagy megrendelésállomány csökkenést szenvedtek el az előző időszakhoz képest. Az időszak lehet 1 hónap, vagy három, a lényeg, hogy a vállalat tudja bizonyítani a visszaesést.
A támogatás mértéke és intenzitása:
- 150-300 ezer euró beruházás esetén 30%,
- 300-500 ezer euró beruházás esetén 40%,
- 500-800 ezer euró beruházás felett 50%,
- de legfeljebb 800 ezer euró értékű vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
Pár hét múlva ez a 800 ezer euró támogatási összeg emelkedhet, erről most zajlanak a tárgyalások az EU-val. A program további jellemzői a következők:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Előleg: a konstrukció keretében támogatási összeg 100%-a előlegként lehívható, ami óriási segítség a cégeknek, nem kell banki biztosíték.
- Területi lehatárolás: a támogatás Magyarország teljes területén igénybe vehető, azaz budapesti és pest megyei megvalósítási helyszín is támogatható.
- Vállalások: a beruházás megvalósítása mellett a bázislétszám megtartását is vállalniuk kell a támogatott vállalkozásoknak a beruházás befejezéséig, de legalább 2020. december 31-ig. Bázislétszám: a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagos statisztikai állományi létszáma.
- Relokáció: Fontos eltérés az általános támogatási szabályoktól, hogy ebben a konstrukcióban áttelepítést, relokációt szolgáló fejlesztések is támogathatóak, amennyiben a fenti feltételeknek megfelelnek. Tehát nagyon jó lenne, ha más európai országból jönne ide új beruházás, tevékenység.
- A támogatási kérelmek benyújtására legkésőbb 2020. november 30-ig van lehetőség, a támogatott beruházást 2021. június 30-ig be kell fejezni.
- Beadási időpont: előreláthatólag május eleje.
Csak új, még nem megkezdett beruházásra lehet igényelni.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








