Megszólalt a vízügy: durván apadt a Duna Budapestnél már egy nap leforgása alatt
A figyelőszolgálatot ennek ellenére továbbra is 24 órában fenntartják a vízügy szakemberei.
A figyelőszolgálatot ennek ellenére továbbra is 24 órában fenntartják a vízügy szakemberei.
Az OKF mindenkit nyomatékosan arra kért, hogy kerülje a katasztrófaturizmust, mert az akadályozza a védekezést.
A miniszterelnök engedélyt adott a Lajta-szükségtározó megnyitására - derül ki egy friss videóból.
Ugyan csapadékutánpótlás már nem várható a vízgyűjtőkön, az árvízvédelemben résztvevők számára itthon egyre több a feladat.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a közzétette azoknak a településeknek a listáját, ahol a lakosság segítségére is szükség lehet az árvízvédelem során.
A Duna vízgyűjtőjén eddig lehullott és a hétvégén még várható jelentős mennyiségű csapadék miatt árhullámokra számíthatunk a hazai vízfolyások nagy részén.
Az engedély nélküli stégeket is elbontják, míg az engedéllyel rendelkezők esetében csak a kapukat távolítják el.
A vízügy június 10-én Balatonfűzfő és Balatonkenese térségében folytatja az illegális, engedély nélkül telepített víziállások (bejárók, stégek) bontását.
A vízügy csaknem 400 szakemberét mozgósította Rába-menti védekezéshez az ország egész területéről.
A védvonal kiépítetlen szakaszain, ahol a várható tetőzéshez képest nem elég magas a töltés, azonnal megkezdődött a munka.
A vízgyűjtőket újabb csapadék érte, a vízügyeseknek most elsősorban a Rábára kell koncentrálniuk, de máshol sem lélegezhetnek még fel.
A Velencei-tó majdnem másfél fokkal melegebb, mint a Balaton, amelynek vízállása az elmúlt esős hét után jelentősen megemelkedett.
Magyarország folyóin 826 kilométeren folyik az árvízvédekezés, a Duna Budapestnél éri el tetőpontját, és az előrejelzések szerint a lassú apadás várható.
Budapesten a rakpartot is eléri az árhullám a hétvégén.
Folytatódik az esőzés a dunai vízgyűjtőn, a vízügy felkészült a várható árhullám elleni védekezésre.
A vízügy felkészült a Duna vízgyűjtőjénél az elmúlt napokban lehullott és még várható jelentős mennyiségű eső miatti árhullám elleni védekezésre - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
A belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot 2024. május 24-i kezdettel
Ezek lennének a legendás magyar márka végnapjai? Újabb üzemi dolgozóknak mondtak fel, és meg nem erősített helyi hírek szerint leállították a Fonyódi Ásványvíz gyártását is.
Árvízvédelmi készültség van érvényben a Tiszán, a Bodrogon, a Taktán és a Sajó torkolati szakaszán az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság működési területén.
Nincs forrás arra, hogy kicseréljék az elöregedett vízhálózatot - árat pedig a rezsicsökkentés miatt tilos emelni.