Döbbenet, melyik a világ legjobb szállodája 2025-ben: nem hiszed el, mennyibe kerül egy éjszaka
Ez az afrikai ország nemcsak gazdasági és fenntarthatósági szempontból mutat látványos fejlődést, hanem turisztikai célpontként is egyre népszerűbb.
Ez az afrikai ország nemcsak gazdasági és fenntarthatósági szempontból mutat látványos fejlődést, hanem turisztikai célpontként is egyre népszerűbb.
Olaszországban hétfőn országos sztrájkot tartanak, amely jelentősen érinti a közlekedést, az egészségügyet és a közigazgatást is.
A diszkont légitársaságok versenye új helyszínre, Pozsonyba helyeződik át ősztől, miközben Bécs veszít jelentőségéből.
Továbbra is fennakadás várható a Keleti pályaudvart érintő vonatjáratoknál.
A hét végén csökken a csapadék esélye, de a hőmérséklet csúcsértéke már csak 20 Celsius-fok körül alakul.
A MÁV szombat éjszaka bejelentette a Keleti újranyitását, ám vasárnap reggel a biztosítóberendezés hibája miatt mégis zárva maradt a pályaudvar.
A SZÉP-kártyával fizető vendégek körében eddig idén a legkeresettebb úti cél Siófok, de Eger, Budapest, Balatonfüred és Gyula is kiemelkedik a népszerűségi listán.
Kedden nyugaton már eső is lehet, míg keleten még kitart a kánikula: ott akár 32 fokot is mérhetünk.
A lejáró diákigazolványokat október végéig érvényesíttetni kell - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ.
A Ryanair három repülőgépet von ki bécsi bázisáról, és több útvonalat is megszüntet a 2025-ös téli menetrendben
A tervezet öt nagy sebességű vasútvonalat vázol fel, amelyek hálózata 39 várost kötne össze közel 22 000 kilométeren keresztül.
A közlekedési vállalat szeptember közepén feltételes közbeszerzési eljárást indított a hálózatbővítési és korszerűsítési munkák kivitelezésére.
Berobban a késő nyár: a hétvégén országszerte visszatér a strandolós meleg, a Balaton vize tovább melegszik.
A hajnalok frissítőek lesznek és éjszaka pára- és ködfoltok képződhetnek, de ezek feloszlása után jellemzően napos, száraz, nyárias idő várható a hétvégén.
Az Egyesült Államok teljes mértékben helyreállítja Magyarország részvételét a vízummentességi programban, miután a két ország közötti biztonsági együttműködés megerősödött.
Meleg, napos időjárásra készülhetünk a következő napokban, a hétvégén többfelé 30 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.
Volán menetrend változás 2025. szeptember 1-től: így változik a buszmenetrend Volán járatoknál, mutatjuk, hogyan módosul a távolsági buszmenetrend ősztől!
Bár júliusban összességében alig változott a külföldi vendégéjszakák száma Magyarországon, az orosz turisták látogatása látványos fordulatot vett:
A Balatoni Hajózási Zrt. feltételes közbeszerzést írt ki a Szántód és Tihany közötti kompkikötők teljes körű megújítására.
A rendőrség büntetőeljárást indított a Magyarkútnál kisiklott vonat ügyében. Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult nyomozás.