Ezen 200 településen lesz szúnyoggyérítés a héten: mutatjuk, hol, mikor és hogyan irtanak
A Dunán levonult árhullám nyomán jelentős szúnyogártalom alakult ki országszerte, különösen a folyó menti településeken.
A Dunán levonult árhullám nyomán jelentős szúnyogártalom alakult ki országszerte, különösen a folyó menti településeken.
Bár a horgászok bosszankodnak miatta, a természetvédők örülnek: a Kis-Balaton vízfelületét elárasztó sulyom egyszerre hasznos és problémás – egykor pedig a magyarok kedvelt tápláléka volt.
Jürgen Klopp, a Liverpool korábbi menedzsere és a Red Bull jelenlegi futballvezetője élesen bírálta a klubvilágbajnokságot.
Ralf Rangnick korábbi edző szerint a Manchester Unitednek egységes futballfilozófiára van szüksége a sikerhez, és a klub vezetésében is kicsit erősebb hangra lenne szükség.
Az aszályos, forró nyarak már nemcsak a terményeket, de a hazai vadállományt is súlyosan érintik: a terjedő aflatoxin meddőséget, torz agancsokat és tömeges elhullást okozhat.
A gazdasági bántalmazás egy alig felismerhető, mégis súlyos formája a kapcsolati erőszaknak
A műszaki felsőoktatásban tanulók közel kétharmada külföldi elhelyezkedésben is gondolkodik.
Erősen indul a június: hétvégén akár 30 fok is lehet, és már UV-figyelmeztetést is kiadtak a szakemberek.
A szakemberek jelentése szerint a híd állapota már az elmúlt fél évben is romlott, de a felújításra most biztosan nincs meg az anyagi forrás.
Hosszú évek hanyatlása után örömteli fordulat következett be Vasban: ismét gyarapodni kezdett a megye egyetlen fokozottan védett ürgepopulációja.
A Marispuszta térségében történt különleges vízvisszatartási akció, amely a helyi gazdák és szakemberek összefogásával valósult meg, váratlan és rendkívüli eredményeket hozott.
Látványos, de annál veszélyesebb inváziós faj terjed a dél-alföldi homokvidéken – figyelmeztetnek a szakemberek. Az ásotthalmi tanyavilágban már egy egész előkertet elfoglalt a kivadult kaktusz.
Hajdú-Bihar egyik legkisebb településén megint előkerült a régi ötlet: mi lenne, ha végre kezdenének is valamit a föld mélyén rejtőző termálvízzel?
Voltak olyanok, akiket alkalmatlannak minősítettek, de a kicsi fizetés is igen jelentős visszatartó erő a szektorban.
A szakemberek szerint kerülni kell például a melegen tartó eszköz nélkül felszolgált, de melegen tálalandó húsokat és tojásételeket.
Újabb szigorítások és intézkedések jönnek a ragadós száj- és körömfájás vírusának megfékezése érdekében, a szakemberek minden lehetséges eszközzel a betegség megállításán dolgoznak.
A pubertás egyre korábban kezdődik, és hosszabb ideig tart, mint régebben - állítja egy gyerekorvos.
Már szakemberek is megerősítették azt az információt, miszerint valóban medve járhat a Mátrában.
A mára már krónikus betegségként elismert obezitás (elhízásbetegség) bizonyítottan közel 200-féle szövődmény kialakulásának fokozott kockázatával jár.
Ez kész katasztrófa! Rendkívül alacsony a Tisza vízállása, a szakemberek szerint a vízgyűjtő területeken szinte semmi tartalék nincs. A helyzet kritikus!